Részvétem

A nyírteleki általános iskolában sok éve sikeresen működik egy roma felzárkóztató program, és a hozzá tartozó bentlakásos intézmény, mindkettőnek Kedvesház a neve. Kitalálója, Lázár Péter több ezer pedagógust oktatatott tréningeken, a módszer országosan mégsem terjedt el, és bár úgy tűnt, ez lehet a MEGOLDÁS a roma kérdésre, Lázár Péternek és módszerének évek óta nincs nyoma a médiában.  Mi történt a Kedvesházzal és kitalálójával? Sokáig kutattam utánuk, míg egy friss honlapnak hála, sikerült találkoznunk.

-Hogyan született az első Kedvesház, és van-e folytatás?

-1994 nyarán Nyírteleken elvállaltam egy korrekciós osztályt, tizenhat hátrányos helyzetű cigánygyereket. A cigánytelepen kezdtem a tanítást, a szülőkkel megismerkedtem, a gyerekekkel jártam a mezőt. Szeptemberben széttoltuk a padokat, úgy kezdtünk játékosan tanulni. Mozgás, játék, éneklés, szókincs töltötte ki a napot, pótolva a kimaradt óvodát is. Napról napra formálódott a pedagógiám, és megalakult a kollégium, amely a családból ki nem szakítva nyújt szociális biztonságot, és tanulási feltételeket a gyerekeknek. A hétvégét otthon töltik, és gyakran ellátogatnak a Kedvesházba a szülők, akikkel az ottani nevelők napi kapcsolatban vannak. Alapból ez a Kedvesház pedagógia. Amely bevonulhatna végre a hazai közoktatásba, az integrációs- és a gyerekszegénység elleni programba. Az eddigi működés alapjául szolgálhat egy magyarországi hálózathoz. Ehelyett az egyetlen Kedvesház haldoklik! Pályázatokból próbáljuk pótolni a kollégiumi normatívát. Rohangálunk fűhöz-fához pénzt szerezni, az elmaradt rezsi számlákra. Hát ezért nincs több Kedvesház. Pedig a kísérlet bevált! A pedagógiai program megírva, akkreditált 3-szor 30 órában oktatható. Tíz éve hirdetjük, tanítjuk iskolákban, óvodákban. Több ezren végezték el tanfolyamainkat, használják az elemeket. De nem lett több Kedvesházas iskola!

-A Kedvesház első lakói már felnőttek. Lett-e belőlük Lázár Péter?

-A Kedvesházból a 17 év alatt több mint 100 gyerek került ki, és öt éve van középiskolai része is, melynek lakói Nyíregyházára járnak középiskolába. Arra vagyunk büszkék, hogy néhány gyerekünk (sőt némelyek erre késztetést érző anyukája is) leérettségizett, több mint húszan végeztek középiskolában Egyik tanítványunk Hollandiában szerzett egészségügyi diplomát. Saját neveltem Balogh Laci a Kedvesházban nevelő, de a többiekből nem lett tanító, vagy tanárember. De büszkén mondhatom, hogy mindannyian küzdő felnőtté váltak. Számukra már érték a tudás, megtanulták az önérvényesítést, tudják képviselni magukat akár egy állásinterjún, képesek jóra nevelni gyerekeiket. Egy háromgyerekes anyuka mondta nemrég: „Sosem felejtem, milyen sokat kaptam a Kedvesháztól. De én már nem adom a gyerekeimet oda, én akarom a Peti bácsitól tanultakat átadni nekik. Látni akarom a fejlődést, azt akarom, hogy többre vigyék nálam.” A Kedvesháznak az lenne a végső sikere majd néhány évtized múlva, ha már nem is lenne rá szükség. Ehhez viszont nagyon sok Kedvesházra volna MOST szükség.

-Mennyire? Hány lakosra számítva, vagy hogyan? Vagy minden településen?

-Nem jó olyan településen élni, ahol sok a lecsúszott, törvényen kívüli lakos. És ez nem cigány-  hanem szegénységi probléma! Néhol már a második generáció nem látja apját dolgozni járni. Nincs semmi perspektíva. Minden ilyen helyre elkelne egy Kedvesház. Azt a hiányt pótolná, amit a gyerek nem kap meg a szüleitől, pedig szeretik, csak egyszerűen nincsenek olyan állapotban. A Kedvesház-pedagógia erősíti a szülői szerepet, hogy igenis, ők adhatják a legtöbbet gyereküknek. Egy pedagógus, csak akkor lehet igazán sikeres, ha a szülők felé is tud hidat építeni. A szülőt megnyerni a gyereken keresztül lehet, aki minden nap hazavisz egy pozitív üzenetet az iskolából, hogy a Peti bácsival ezt, meg ezt csináltam, és élményekkel jöttem haza.

- A Kedvesház inkább szegregáció, vagy inkább integráció?

-Hála a Kedvesház-pedagógiának nyírteleki első tanítványaim két év után normál osztályokba kerültek, integrálhatóvá váltak, és megszűnt a korrekciós osztály. Lett viszont egy Kedvesház, nem csak roma gyerekekkel. Kiknek szülei tudják, hogy gyerekük nincs tőlük elszakítva, és a Kedvesházban megkapja az iskolai sikerességhez otthonról hiányzó feltételeket. Tehát megvalósul, az integráció. Ugyanakkor a falu közepén, ahol nem laknak cigányok, a Kedvesház az integrált közösségi tér szerepét is betölti. Míg induláskor még a településen aláírásokat gyűjtöttek „itt nem lesz cigány kollégium” címen, ma már büszkék a nyírtelekiek országos hírű intézményükre. Ez maga a helyi körülményekhez szervesen alkalmazkodó integráció. De vigyázat, ezt nem lehet központilag kezelni. Igazodni kell a helyi társadalmi igényekhez. Az erőltetett integráció többet árt, mint a külön roma osztályos szegregálás. Volt például ez a szabályozás, hogy a hátrányos helyzetű, roma tanulók plusz pontokat kaptak a felvételin. Ez is egy erőltetett integráció, nem így kell korrigálni a hátrányt. Azt kell támogatni speciális oktatással, hogy a hátrányos helyzetűek is el tudják érni a ponthatárt, hogy 20 éven belül számarányuk szerinti roma származású diplomás legyen.

-Hogyan lehetne előrébb vinni a Kedvesház ügyét?

-A szakminisztériumnak minden évben írunk levelet, de nem válaszoltak. Megszólítunk mindenkit, de hiába. Pedig ott van 17 év működés, és egy országosan elismert pedagógia, amit sok ezer pedagógus szakmailag nagyra tart. Tankönyv van, nem kell újra kitalálni. És működik! És még sincsenek se Kedvesházak, se kedvesház-program, nincs olyan önkormányzat, aki anyagilag bevállalná. Hiába olcsóbb a Kedvesház- kollégium az állami gondozásnál, ha kisebb a normatívája, és a fenntartó önkormányzatnak nincs pénze kipótolni az üzemelésre hiányzó fejkvótát (fűtés, világítás, melegvíz, stb.). A Felzárkóztatási Államtitkárságnak tetszett a Kedvesház, mondták, „írjuk le!” Leírtuk, és készült egy Kedvesház-programra szóló pályázati kiírás, csak létesítésre! Az uniós programok, amíg tartanak (2-3 év), támogatják a fenntartást is, de itt ezt kihagyták, „nincs rá pénz”. Pedig az összeg elenyésző a társadalmi problémához képest, ami bármikor bárhol robbanhat… És egy Kedvesház-programmal néhány milliárdból megelőzhetnénk.

- Lehet-e megbékélés roma és nem roma magyarok között? Mi vár a következő nemzedékekre?

-Nő a mélyszegények száma. A 24-dik órában vagyunk, végre föl kell fogni, hogy nem nemes gesztusból kell jót tenni a lecsúszottakkal, hanem mert nem jó úgy élni, ha nem merem leengedni a gyereket a játszótérre, és ellopják az autómat, satöbbi. A lecsúszottaknak esélyt adni mindenki érdeke! A társadalmi szemléletnek kell megváltozni! Kellenek pozitív példák a médiába! Kepes András csinált rólunk filmet, de már régen. Kedvesházi ünnepségekre hívjuk a tévét, hiába. Pedig ez pozitív hír. Az USA-ban ez bevált anno, néger pedagógusok, rendőrök, bírák, színészek, bemondók a média fő sodrában, minden területen volt élő példa. A magyar tévében miért nem látunk cigány rendőrt, óvónőt, pedagógust, ügyvédet, színészt, riportert, bemondót? És nincs valódi cigány politikus! A cigány értelmiség nem vállal politikai szerepet, nincs egy hiteles cigány vezetőnk. Ha belecsöppen, körülveszik tanácsadókkal, ők mondják meg, mit tegyen, ellehetetlenítik. Jobb kihátrálni. Mert rengeteg érdek sérül, ha egy programban a jó szakembereket bízza meg, és nem másokat, elakad az út elején. Ez elég ingoványos talaj, sok múlik a döntéshozók szakértelmén.  

-A 2010-es magyar uniós elnökség szülte Roma Felzárkóztatási Program említi-e a Kedvesházat?

-Nem! De van benne „Roma stratégia évtizede” és hozzá egy alapítványi roma szervezet. Meghirdettek munkaköröket oda, épp munkanélküliek voltunk. Elküldtem a Kedvesház-programot. De nem kellett nekik. És ez nem baloldali-jobboldali kurzus-függő. Azelőtt több önálló pályázási lehetőség volt, most sokkal inkább központosított minden. De ez nem rólunk szól, hanem az iskolák autonómiájáról. Egy oktatói tréning mindig ad hoc lehetőség. Ahol volt pályázati pénzkeret pedagógus továbbképzésre, szóltak és megtartottuk a tanfolyamot. A Kedvesház-pedagógia MINDEN iskolába, óvodába elkelne, és ahol vannak hátrányos helyzetű gyerekek, oda kötelező jelleggel.

-Elvállalnád-e egy roma felzárkóztatási programért felelős kormányhivatal vezetését?

- Egy ilyen felelős beosztás a szakmaisággal nehezen összeegyeztethető erős politikai elkötelezettség lenne. Maradnék inkább a szakmaiságnál. De a Kedvesház-program indítását elvállalnám. Öt év alatt le lehetne rakni az alapokat, látszódna, jó-e az irány. Pár milliárd forintból ezt meg lehetne csinálni. ANNYI milliárd folyt el, nem tudni mire! Sok cigány szakértő jól él abból, hogy cigányszakértőzik. Én, amit csinálok, ugyan kicsiben, de érzem, hogy van hatása. Megtartunk egy tanfolyamot, sok embernek adunk valamit. Vagy elmegyek egy óvodába, iskolába, és a gyerekekkel, családokkal vagyok, tudom, hogy aznap valamit tettem az ügyben. De nem szeretnék díszcigány lenni, akit mutogatnak, miközben ellehetetlenítenek. De, ha azt mondanák, hogy itt van egy pozíció, felelős hatáskörrel, tegyél le egy tervet, és menet közben nem kell változtatni, úgy elvállalnám.

-Hány Kedvesház beindítását tudnád egyszerre vállalni?

-Úgy nem működik, hogy legyen Kedvesház, de azonnal! Erre kell két év. Megnyerni a családokat, iskolát, önkormányzatot, mindenkit. A kollégium kialakítására, meg a képzésre kell egy év. A második évben ott kell lenni a beindításnál, és végigmentorálni. A párommal, Margóval egy térségben hármat elgyőznénk. Lehetne tíz Kedvesház-program is egyszerre, ha országos Kedvesház-irodát indíthatnánk olyan szakemberekkel, akik terepen már dolgoztak velünk. És van rá pénz. Van roma és hátrányos helyzetű ügyre pénz! Mindenféle látszat-tűzoltó munkákra, Kedvesházra mégse jut belőle.

-Hogyan alakult a te sorsod?

A Kedvesházat 2000-től Batári Zsolt barátom viszi tovább, ugyanazzal az emberi és szakmai alázattal, ahogy én kezdtem. Margóval segítjük őt a háttérben, jó látni, hogy amit annak idején megálmodtam, működik. 2000-től a Kedvesház-pedagógia tréningszerű terjesztésével foglakozunk Hisszük, hogy ezzel sokat teszünk a roma és hátrányos helyzetű gyerekek iskolai sikerességéért. Törekszünk nem elszakadni a gyakorlattól. Legutóbb három évig egy szabolcsi kis faluban laktunk, 5 iskolában dolgoztunk tanárokkal, gyerekekkel és családokkal. Most Pesten lakunk és második könyvünket a „Kedveskönyv 2”-t írjuk, KAPOCS címmel, a családokkal való kapcsolatépítésről szól. Ez is nagyon hasznos módszertani könyv lesz a pedagógusoknak. De jó lenne Kedvesházakat létrehozni, valaki mondhatná: adunk nektek 2 évre szolgálati lakást, gyertek, csináljatok Kedvesház-programot! Nem én vagyok a fontos, hanem a Kedvesház ügye. Ezért csináltuk a honlapot, és a pr-anyagot is, ez lenne a fontos. Hogy lássák, hogy van ilyen, hogy megismerjék az emberek végre!

 --------------------------------------------------------------------------------

Kis keretes:

Ahogy az Orbán kabinet elbánt a magánynyugdíj rendszerével, azt tanítani kéne a politikus-iskolákban, mint az állatorvosi ló, az álságos és elrontott intézkedések mintapéldáját.  Pedig kevés körültekintéssel lett volna jobb megoldás is.

Kétszer kellett eldöntenem, maradok-e a magánkasszában, vagy megyek vissza az államiba. Pontosabban ha mentem volna vissza az államiba, akkor először nem kellett volna semmit tennem, a döntést igyekezett "megkönnyíteni" a "fordított bejelentési kötelezettség". De én vettem a fáradságot, besétáltam a hivatalba, és tollba mondtam, hogy MARADOK. Százegynéhány ezer honfitársammal együtt. Igen, mi, "kulturális kreatívok" úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk magunkat, ha már megszületett ez a reformlépés tizen éve, maradunk. Hogy "csak azért is", vagy azon számításból, hogy az állami nyugdíjat alkotmányosan úgysem vonhatják meg tőlünk teljesen, azt nem lehet tudni. Illetve én saját döntésem legfőbb okát tudom, és ezennel közre adom.

Régebben nem sokat törődtem a nyugdíjjal, gondolván, úgysem érem meg ("carpe diem"), de ahogy idősödöm, egyre nagyobb esélyem van, hogy de bizony megérjem. Még akkor is, ha időközben tologatják kifelé a nyugdíjkorhatárt, és néhány éve közelebb voltam hozzá, mint most. Szóval újabban már elhiszem, hogy megérem (naná, dédapám 99 évet élt), és számítok a nyugdíjas évekre, ezt bizonyítja, hogy önkéntes nyugdíjbefizetésem is van immár. De amiért nem hagytam cserben a magánpénztárat, abban a legfőbb momentum az volt, hogy a benne levő összeget  a gyerekeim örökölhetik. Vagyis megint csak az "úgyse élem meg", pontosabban a "mi lesz ha mégsem élem meg", ha történik velem valami, gondolata vezérelte döntésemet. Hogy kisemmizett mezei honpolgárként legalább ezt a pár milliócskát örökül hagyhassam a gyerekeimre.

Nem sajnáltam a reálhozamot sem, pedig ahogy a kollégám, úgy én is elmehettem volna belőle a görög tengerpartra. Kevesen vették észre, vagy merték hangoztatni, hogy a "király meztelen", vagyis, hogy ha tényleg eltőzsdézték volna a pénztárak a pénzünket, akkor miből tellene reálhozamra? De a reálhozamtól függetlenül, az eddigi események tükrében úgy néz ki, jó lóra tettünk mi maradók, mi jártunk jobban. Hiszen előbb az derült ki, hogy mégis csak jár majd nekünk is az állami nyugdíj, most legutóbb pedig az, hogy mégsem lesz egyéni számla az államiba átlépőknek. Mondjuk én azt nem feltételeztem soha, hogy egyáltalán ne járna állam nyugdíj, hiszen munkás éveim többségében csak az állami alapba fizettem, mindössze ez a tucat év (1998-2010), amikor a magánba is. Tehát én úgy kalkuláltam, hogy az évek arányában súlyozni fogják a kifizetést.

Aztán az is sovány vigasz, számunkra maradóknak, hogy az állam is eltőzsdézte a lenyúlt pénz egy részét, és nem csak azért, mert nem illik kárörvendeni, főleg nem a magyar nemzet kárára, de van itt egy másik, lényegesebb aspektus is. Jelesül az, hogy hiába van a pénzem a magánynyugdíjpénztárban, garantáltan egyéni számlán nyilvántartva, és fix hozamú értékpapírokban, ha azok állampapírok, vagyis egy államcsőd esetén sokra nem megyek velük. Hiszen a megmaradt magánnyugdíjpénztárakra továbbra is változatlanul érvényben van az eddigi szabályozás, a kötelező prudencia, vagyis a fix hozamú (állam)papírokban tartás kényszere, és a kötelező létezés a működési jutalékkal együtt. Pedig megengedhetné az állam, hogy közvetlenül a pénztár tulajdonosa a multi anyabank kezelje a pénzemet. De az állam ezt nem engedi, így vérezteti ki a pénztárakat is, és a pénzemet is.

Szóval hogyan lehetett volna bölcsebben eljárni, úgy hogy a kecske is megmaradjon meg a káposzta is jóllakjon? Mert az tudvalevő, hogy "nincs ingyen ebéd", a magánnyugdíj-alapokban gyűlő pénz igenis gyengítette az állami alapot. Jelenlegi forráshiányos eladósodottságunkban ez tarthatatlan állapot volt. Vagyis vagy meg kell szüntetni a magánpillért, vagy növelni kell a járulékot, vagy kitolni még jobban a korhatárt. De ezek helyett, és  ahelyett, hogy (majdnem) teljesen lenyúlni a magánalapokban összegyűlt pénzt, szóval mindezek helyett lehetett volna ugyanezeket alkalmazni, csak óvatos duhaj módjára, fokozatosan. Vagyis egy picit növelni a járulékot (csak 1-2 százalékkal), egy picit növelni a korhatárt (csak 1-2 évvel), egy picit elvenni a magánpilléri befizetésből, (csak 1-2 százalékpontot, nem mind a 10-et), és esetleg egy picit csökkenteni a nyugdíjkifizetéseket (1-2 százalékkal).

Nagyjából el is mondtam mindent, ami eszembe juthat a magánynyugdíjam körüli herce-hurcáról. Ide kívánkozik még egy aranyos kis történet, ami velem esett meg. Mikor a fiamnak ecseteltem a minap, hogy leginkább azért nem léptem vissza az államiba, hogy ha esetleg elpatkolnék, valamit örököljenek ő, meg a  húga utánam, és abból el tudjanak temetni, az én okos és nagy fiam először átölelt, meglapogatott, majd a vállamat bizalmasan és biztatóan megveregetve a következőket mondta: - Apa nyugodtan lépj csak vissza az államiba, majd én eltemetlek, ez miatt ne izgasd magad! :)

A http://magyarokszovetsege.hu/2012/06/szovetsegunk-atszervezeserol/ linken értesíti az éppen aktuális MSZ-vezetőség a Magyarok Szövetsége tagságát és szimpatizánsait a szervezet átszervezéséről. Abból számomra az derül ki, hogy sajnos vajmi keveset fogadtak meg a tavaly ősszel nekik eljuttatott javaslataimból. Amit nagyon sajnálatosnak tartok, mivel szerintem éppen kellő megoldás lenne az értesítésben taglalt problémákra (visszaélés a névvel, szabálytalanságok-Artsujus miatti bírságok, tagdíj-hozzájárulás, önállóság, stb. Íme az elpostázott javaslataim:

A Népszabadság 1998-ban írt cikket "Hol vannak a Lázár Péterek?" címmel.  Évekkel előtte Nyírteleken Lázár Péter roma származású pedagógus létrehozta cigány kisiskolásoknak a "Kedvesházat", és a szülők szívesen engedték oda a lurkóikat.  Ez a Kedvesház igazi sikertörténetként indult, módszerét oktatták országszerte pedagógus-tréningeken, de néhány éve nyoma veszett. A Kedvesházaknak is, Lázár Péternek is.

Új pedagógiai szemle:
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2001-02-ta-lazar-uj
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=1999-10-mu-lazar-kedves
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=1998-05-mu-lazar-kedves

Jó lenne, ha 2-3 éves kortól hétközben Kedvesházakba kivennék a nem alkalmas szülő kezéből a gyermek nevelését? Nem csoda, ha a Kedvesház süllyesztőbe került, nem kedveztek neki a szabályozók, mely szerint a szokványos általános iskolákban a fogyatékos gyerekekre dupla állami pénznormatíva járt. Ezért az iskolák létrehoztak hiperaktív cigánygyerekekkel teli "fogyatékos" osztályokat. Az értük kapott plusz pénzt pedig az elit osztályokra költötték, volt ebből botrány, történt is szigorítás, változtatás, külön normatívát hoztak létre úgynevezett felzárkoztató programokra, sajátos nevelési igényű szakoktatók továbbképzésére.

De mi is volt a lényege a Lázár Péter féle "Kedvesház"-módszernek? A cigány gyerekek kulturális gyökerei merőben mások, mint a gádzsóké, ezért nekik először úgynevezett kiscsoportos foglalkozásokat  szerveztek, tanterem-iskolapad helyett közösségi termekkel, ahol elsősorban (először) a népművészeti-ügyességi foglalkozásokat tartottak, rajzoltak, tablókat készítettek, daloltak, zenéltek,  erdőt-mezőt járták, stb, majd fokozatosan kezdtek el komoly tananyaggal foglalkozni és a dolog működött. De sajnos valamiért nem terjedt el, ismerve honfitársaimat, nem nehéz kitalálni, hogy az SI-faktor (Sárga Irígység) a "dögöljön meg a szomszéd tehene" magyar attitűd miatt.
 
Amíg a kormányzati szabályozók abban teszik érdekeltté az iskolaigazgatókat, tanárokat, hogy az eltérő indíttatású, nehezen kezelhető cigánygyerekeket értelmileg fogyatékos osztályokban szeparálják el a többiektől, holott egyáltalán nem fogyatékosak, csak másak, addig nehéz előrébb haladni.  :(((   Pedig központilag kéne tenni valamit, forradalmit, akár kényszerítő erővel. De nálunk egyesek még a központi pozitív diszkrimináció ellen is tüntetnek, őszerintük minden, kisebbség melletti pozitív diszkrimináció megengedhetetlen, mert egyúttal a többséggel szemben negatív diszkrimináció.  

És a legújabb abszurdum cigány-felzárkóztatás ügyben, hogy hogyan fordulhat a visszájára egy nemes elképzelés, azt jól példázza egy alföldi város, ahol az utóbbi években számos peremkerületi általános iskolát zártak be, mert egyre több városszéli gyereket írattak át szüleik belvárosi iskolákba, s így a városszéli iskolák kiürültek, így nőtt bennük a roma kisebbségi gyerekek aránya, felgyorsítva a kiürülési folyamatot. Ördögi kör ez. A szabad iskolaválasztás miatt nehéz megakadályozni a kisdiákok elhordását ezekből az iskolákból, melyeket (legalábbis a megmaradottakat) ráadásul egy új probléma is sújt.  

Ugyanis nem azért került veszélybe egy városszéli iskola, mert csökkent a létszám, ellenkezőleg, a diákok létszáma hosszú távra is biztosított. Minisztériumi szakfelügyelők mégis be akarták záratni  csak mert az antiszegregációs törvényben megengedettnél magasabb a roma gyerekek aránya. A város kulturális tanácsnoka szerint nehéz összeegyeztetni két alkotmányos jogot: a szabad iskolaválasztást és az esélyegyenlőségi antiszegregációs elvárást. Kérdés, alkotmányos jog kell-e legyen a szabad iskolaválasztás?

"A peremkerületi gyerekek iskolabusszal széthordása a belvárosi iskolákba, ez nem a város kulturális vezetésének, hanem az oktatási minisztériuménak az elvetemült ötlete. A városvezetés mindent meg fog tenni, hogy ennél európaibb megoldást találjon" - mondta az alpolgármester. Kétségtelen, a "négergyerekek" iskolabusszal széthordása nem európai, hanem AMERIKAI megoldás. Ott be is vált - állítólag. "A jó képességű cigánygyerekek a város bármely iskolájába bekerülhetnek" - így a város polgármestere,  majd elhallgat, és hosszasan elgondolkodik.  - A rossz képességű meg kötelezően járhat oda, ahova "szabadon választva" központilag antiszegregálják - fűzhetjük tovább a gondolatot önkéntelenül.

Szóval nem azért kell bezárni egy iskolát, mert lecsökkent a diákjai száma, hanem mert túl sok benne a cigány. Pedig minden kisiskolás elemi érdeke, hogy a lakóhelyéhez legközelebbi iskolába járjon, ne kelljen naponta kétszer nyakába venni a várost. Persze ehhez minden iskolának közel azonos színvonalúnak kéne lenni, esélyt adni a jó képességűeknek a fejlődésre, a gyengébbeknek a felzárkózásra. Az egyik városszéli iskolában sikeres volt a roma felzárkóztató program, bezárása után az utód iskolában teljesen megszűnt, a programban jártas szaktanárokat elbocsátották.

Sok szülő szerint ahol magas a romák aránya, ott eleve nincs esély a színvonalas oktatásra, és nem ám a roma gyerekek tanulmányi lemaradása miatt, hanem mert antiszociális viselkedésükkel lehetetlenné teszik az osztályban a tanítást. Bizony, nagyon nehéz egy pedagógusnak egyszerre nevelni, fegyelmezni és ismeretekre is tanítani. A hátrányos helyzet nem jelent értelmi fogyatékosságot. Ezek az eleven gyerekek csupán annyiban mások, hogy más társadalmi tradíciók szerint nevelik őket. Talán mielőtt megkövetelnénk tőlük szigorú elvárásokat, lassan kéne őket átszoktatni.
 
Mint ahogyan a Lázár Péter "Kedvesháza" ezt tette. Ahol a cigánygyerekek saját roma miliőjükből, múltjukat megőrizve, fokozatosan szoktatták az európai oktatási normákhoz. Csodájára jártak a nyírteleki példának, a "Kedvesház módszert" továbbképző gyorstanfolyamokon oktatták. Majd nyoma veszett Lázár Péternek és az ötletének is. Sokáig el nem tudtam képzelni, vajon miért? Íme, kiderült, országló bölcseink megalkották az antiszegregációs törvényt, és a Kedvesház elbukott a szegregációs próbán? Melynek könnyen áldozatává válhat sok cigánytelep közeli iskola is. Tipikus példája az átgondolatlan intézkedéseknek. Szinte hihetetlen, hogy a XXI-dik században XIX-dik századi eszmékkel akarnak operálni.

Nem tartozik szorosan a témához, de kikívánkozik belőlem, mit tettem én szerény eszközeimmel a dologért, mi ez ügyben az én "munkásságom", egyetértve azzal a gondolattal, hogy a megoldás: tanulás és munka, a társadalom minden szintjén, de legfőképpen legfölülről támogatva. Kommunikáció-hallgatóként egyik Írásgyakorlat szemináriumra házi feladatként megfogalmaztam 5 kérdést egy elképzelt arra érdemes interjúalanyhoz. Nem nehéz kitalálni, Lázár Pétert,  választottam, akiről már itt többször ejtettem szót,  (remélem, tényleg lesz még lehetőségem az interjút vele elkészíteni) szóval a házi feladatom:

Hol van ma Lázár Péter? Öt kérdés Lázár Péterhez, ha előkerül

1. Az első kedvesház-lakók most érik el a felnőttkort. Lett-e belőlük Lázár Péter? Hogyan alakult a sorsuk, sikerült-e ezt Önnek figyelemmel kísérnie?
 
2. És mi lett a Kedvesházzal? Megvan még? Hány van ma belőle? És ha nem elegendő, hogyan lehetséges ez?
 
3. Mi a véleménye a "szegregáció-integráció" dilemmáról? A Kedvesház melyik a kettő közül? Hogyan sikerülhet megfelelnie a kettős elvárásnak?
 
4. Ön elvállalná-e, illetve milyen feltételekkel vállalná el a roma felzárkóztatási programért felelős kormányhivatal vezetését?

5. Milyen társadalmi szimbiózist jósol a következő nemzedékeknek? Lehet-e megbékélés roma és nem roma magyarok között? Megoldódhat-e a roma kérdés? Milyen külföldi példát, avagy saját utat érdemes követnünk?

Jó hír: nemrég sikerült találkoznom Lázár Péterrel, és elkészült az interjú, épp most van a "nyomdában", majd küldök linket. Szóval folyt.köv. :)

Kb. 6 éve született az alábbi kis írás, de szerintem semmit nem vesztett eredeti bájából, aktualitásából, hacsak annyit nem, hogy nincs már üdülési csekk (és feleségem se). És ezúton kérek ezer bocsit a lányomtól, aki elkötelezett Norbi Updete-fan. :)  Nos:

Túró Norbi

Amikor a minap a feleségem leküldött az éjjel-nappaliba Norbi-kekszért, még nem gyanakodtam semmire. Meglepetten tapasztaltam, hogy a puffasztott búzaszeletek a'la Norbi, jóval drágábbak minden eddigi Hamlett, Amolett, Abonett és egyéb hasonló fogyós keksznél. Lassan tudatosodott bennem, hogy nem véletlenül hívják éppen így. Ez a Norbi az a Norbi!

Mind gyakrabban botlom Norbi Update termékekbe. Az üzletek polcain is, a tévéreklámokban is. Norbi-pite, Norbi-tészta, Norbi-májas, Norbi-joghurt, Norbi-fagyi, Norbi-csoki, Norbi-ketchup, Norbi-túró és Norbi-Rudi. Igen, Túró Norbi, az új hungarikum! Ekkor kezdtem besokallni. Mikor számomra reveláció erejével kiderült, hogy már a Túró Rudi is Norbi! Hát egy nagy túrót!

Miközben jómagam ünnepélyesen Norbi-bojkottot fogadok, jó nevű multi-nass cégek tucatjai helyezik bizalmukat Schorbert Norbert fitness guru mágikus szakértelmébe. Norbi megoldja a problémát, Norbi itt, Norbi ott, Norbi térül-Norbi fordul, és mindenütt kifejleszti Update kajáit: finom is, fogyaszt is. És megéri az árát. Az eladónak és Norbinak mindenképpen.

Valamit - mit? - tud ez a Norbi! Norbi trükkje utánozhatatlan: teljes kiörlésű, cukormentes, béta-karotinos, antioxidáns, speciális reform-, ásvány-, rosttartalmú, s mi szem szájnak ingere. Olyan érzésem van, ha kizárólag Norbi terméket ennék, elfogynék mint a gyertyaláng.

Norbi az ország megmentője. Mint egykoron a bibliai József, fáraó népének "kenyéradója", újkorunk jótevője Norbi, a "kenyérfosztó". Csak hogy napjaink fő élelmezőjét ezer kis fáraó támogatja: sütipékek, húskészítők, tejtermelők, tésztagyárak, konzerv-konszern, mártás-gyártás, csokicsarnok, gyümölcsíz zamatosítók, szeszkifőzdék.

No nem kell megijedni, a szeszgyártó nem alkohollal, csupán csak ásványvízzel traktál minket. Ugyan mi a jó fityfenét tud Norbi beletenni egy természetes ásványvízbe, amitől az fogyósabbá válik??? Élek a gyanúperrel, hogy csak a pénztárcánk tud jobban fogyni tőle, de az nagyon.

Közben tovább eszkalálódik a Norbi kultusz. A Ticket Restaurant csak Norbi termékekre érvényes külön étkezési utalványokat nyomat, a Magyar Turizmus Rt törvénymódosítást kezdeményez, hogy üdülési csekkre is lehessen Norbi-étket venni, japán turistacsoportok érkeznek kis hazánkba Norbi-kúra túrára. Miközben mi, sokan magyarok, továbbra is zsíros kenyértől hízunk. Norbinak pedig itt van Amerika.

Kósa Lajos közismert, de hogy kicsoda Kossa Lajos, azt kevesen tudják. Pedig van bennük egy közös, mindketten polgármesterek. Kósa a 200 ezres Debrecené, Kossa Lajos pedig az ötezer lakosú fejér megyei Aba  nagyközség (kisváros)  első embere, mindketten immár huszon éve. És mindketten sikeres polgármesterek, pedig egész másképp csinálják.

Debrecen polgármestere mestere a pártkapcsolatok, a politikai  tőke hatékony lokális hasznosításának. Kósa Lajos képes az országos költségvetés milliárdjait városa javára kilobbizni, elég ha a stadionépítésekre vagy a nagyerdei fürdőkomplexumra gondolunk. De Kósa Lajos nemcsak arról nevezetes, hogy a politikát aprópénzre váltja. Igaz ez fordítva is. Kósa Lajos az egyik legádázabb ellensége a civil kezdeményezéseknek. Városában enyhe túlzással fogalmazva, tűzze-vassal irtja, ami civil. Nem tűr meg a környezetében civil autonóm embereket, és ha a maradék törvény adta keretek között valamely civilnek ez mégis sikerül (pl. civil képviselő a debreceni közgyűlésben), akkor Kósa határozottan rásüti a bélyeget, hogy onnantól már az nem is civil, hanem politikus. (pl. itt: https://www.youtube.com/watch?v=0Z_FDPotBbY ).

De nem csak saját "felségterületén" üldözi a civil kezdeményezéseket, hanem országosan is. Több olyan törvényjavaslat fűződik a nevéhez, mely a civilek jogait hivatott szűkíteni. Az egyik persze helyi indíttatású, mivel Lajosunknak saját városában elege lett a civil képviselőkből, ezért sikerült elérnie, hogy míg a régi Egyesülési Törvényben csak az országos és fővárosi képviselőválasztásokon volt korlátozott a civil szervezetek  jelöltállítási joga, mostantól, az új Civil Törvény szerint a megyei jogú városokban is az. Pedig az Önkormányzati törvény nem tesz ilyen különbséget, a megyei jogú városok is, és  szimpla városok önkormányzata is "települési"-nek számít (miközben a megyei és a fővárosi önkormányzatokat hívják "területi"-nek). Valamint emlékezetes, Kósa & Tarlós urak azon elhíresült törvényjavaslata, mely kategorikusan megszüntetné a civil szervezetek jogorvoslati kérelemhez fűződő jogait ( http://www.stop.hu/belfold/totalis-korlatozasat-kezdemenyeztek-a-civileknek-kosaek/768403/ ).

Ezzel szemben Kossa Lajos, abai polgármester valami egészen más dolgot művelt. Lássatok csodát, bevonta a civileket a település irányításába. Igaz, ő maga nem tagja egyetlen pártnak sem, sőt, Abán nincs pártkatona képviselő a közgyűlésben. Ellentétben debreceni kollégájával, Kossa Lajos mégsem tartja egyetlen képviselőtársát sem politikusnak, sőt a közgyűlés működését sem tartja politikának, hanem szolgálatnak, mégpedig a közjó javára szóló szolgálatnak. Abán a 12 fős képviselő-testületet kiegészült 33 civillel, és megalakult a Magisztrátus intézménye. A képviselők döntési jogokat adtak át a Magisztrátusnak, melynek 25 fő úgynevezett utcaközösségi delegáltja van, a többiek pedig civil egyesületek, vállalkozások és az egyház képviselői. A Magisztrátusnak hála, Abán megszűntek a pártok.

Ez a, Kossa Lajos által "a részvételi demokrácia kiteljesítésé"-nek nevezett közép-, és hosszú távú demokratizálási kísérleti program soha nem látott humán energiákat szabadított fel a településen. Az utcaközösségek kialakulása során haragos szomszédok újra szóba álltak egymással, és együtt építették a közösségi utcasarkot (játszóteret). A kiválasztott magiszterek tisztségüket komolyan véve kupálódtak hatékony közéleti személyiségekké. Közben fizikailag is gyarapodott a kisváros, pártkasszírozó lobbipénzek nélkül is, közös erővel kidolgozott pályázatok révén. Új iskolaépület, termelő üzemek, közművek nőttek ki a szorgos kezek közül. Íme az "Abai modell", melynek csodájára járnak egyre többfelől. Ott tart a dolog, hogy fél tucat fejér megyei település írt alá szándéknyilatkozatot, hogy az abai modellt átvegye. Nagyon helyes, remélem is, hogy a példa ragadós lesz, országos szinten is! :)  ( http://www.demokrata.hu/ujsagcikk/aba_mintat_mutat/ )

Már többször utaltam erre az elsőre talán meghökkentőnek tűnő elképzelésemre, de eddig mindig csak más ötletek között, felsorolásképpen, vázlatosan. Most főcímben, egy egész posztot ennek a témának szentelek. Nos, miért is lenne üdvös, ha a pártok teljesen eltűnnének, vagy legalábbis a szabályok arra orientálnák őket, hogy kopjanak ki a települési képviselő-testületekből, polgármesteri hivatalokból, város- és községházákból, a lakossági közüzemeltetés és a városfejlesztési projektek háza tájáról? Íme:

A modern képviseleti demokrácia a pártok által valósul meg, a részvételi demokrácia pedig a civil kontroll által. Ezt kell tudni jól ötvözni, és akkor tuti a demokrácia. Bár az átkosban elképzelhetetlennek tűnt volna, mégis a demokrácia diadalaként éltük meg, mikor  a '89-es népszavazás során sikerült kitiltatni a pártokat a munkahelyekről. Nagyon helyes törekvés volt ez, semmi keresnivalójuk nem volt ott. Sajnos azóta, bár a munkahelyi pártszervezetek és párttitkárok névleg megszűntek, de a pártok totálisan elfoglalták a munkahelyeket, vagy közvetlenül (kinevezések, leváltások), vagy közvetve ("kincstári" megrendelések) által - jegyzi meg egy, az ötletemet ellenző hozzászóló nagyon helyesen egy másik posztban. Szóval csöbörből vödörbe. :(

És bár e kétkedő hozzászóló ugyanúgy nem bízik a helyi erős emberekben, mint a központilag kinevezettebbekben, és míg őszerinte a "pártmentesség" nem megoldás, csak a maffiaháború újabb fejezete, esély új keresztapa-jelölteknek, helyi erős embereknek, én azért csak azt mondom, hogy nagyon nem szerencsés dolog, ha egy bármennyire is rátermett és lokálpatrióta polgármesternek a pártközpontból dirigálnak, nem beszélve a "frakciófegyelem" nevű intézménynek a többi képviselőre gyakorolt autonómiaromboló hatásáról. Mint ahogyan az sem szerencsés, ha a pártközpontból mondják meg, melyik pártközeli vállalkozásnak kell megkapnia koncesszióba a település közműveinek üzemeltetését, és/vagy a fejlesztési projektek beruházás-kivitelezését. És különben is, bármilyen helyi hatalmaskodót könnyebb helyben, a helyi közösség bölcsességével megfékezni, mintsem a pártközpontot a tagságának, főleg a pártközpont által patronált helyi hatalmaskodót a helyi párttagoknak.

Javaslatom tulajdonképpen egy humánus elképzelés, mert nem azt harsogom, hogy "le a pártokkal", "vesszen a fidesz", "vesszen Gyurcsány", a pártokból, pártokráciából kiábrándult 50 %-nak nem javaslom sem azt az anarchisztikus megoldást, hogy vesszen minden párt, sem a fából vaskarika "civil párt" győzedelmeskedésének hamis vízióját. Ezek helyett munkamegosztást javaslok. Egyrészt logikus, másrészt taktikus megfontolásból. Bár a kettő fedi egymást. Egyszóval szerintem igenis a modern demokráciában van helye a pártoknak, mégpedig az országos politikában, de nincs helyük a település közéletében. És a jelenleg hatályos törvények is ezt erősítik. Lássuk csak:

1. 1989 évi 33-as párttörvény szerint:
"A pártok társadalmi rendeltetése, hogy a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, valamint a POLITIKAI ÉLETBEN való állampolgári részvételhez szervezeti kereteket nyújtsanak."

2. TEÁOR 9492 - POLITIKAI TEVÉKENYSÉG, Ebbe a szakágazatba tartozik:
- a politikai szervezetek és az azokhoz kapcsolódó kiegészítő szervezetek, mint például politikai pártok ifjúsági szervezeteinek politikai tevékenysége; ezek a szervezetek LEGINKÁBB A KORMÁNY DÖNTÉSEINEK befolyásolására, a párt tagjainak vagy szimpatizánsainak politikai pozícióba helyezésére törekednek, de az információk terjesztése, a PR- (public relation) tevékenység, a pénzforrások szerzése stb. szintén tevékenységük részét képezi.

3. 2011 évi 175-ös Civil törvény:
"közvetlen POLITIKAI TEVÉKENYSÉG: párt érdekében végzett politikai tevékenység, az országgyűlési képviselői választáson történő jelöltállítás, a megyei, fővárosi önkormányzat képviselő-testületébe történő jelöltállítás, az Európai Parlament tagjának jelölés."
De NEM sorolja ide a TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATI választáson a jelöltállítást, ergo indirekten ebből az következik, hogy azt meghagyja a civilek terepének.

4. Nem mellesleg a 2011 évi 189-es önkormányzati törvény kétféle önkormányzatot különböztet meg.  A TELEPÜLÉSI és a területi önkormányzatokat. Területinek számít a megyei és a fővárosi önkormányzat, míg az összes többi, tehát a községek, kisvárosok, járási székhely városok, és megye jogú városok önkormányzatai településinek számítanak.

Mindebből  (1., 2., 3., 4.) logikusan az következik, hogy ha a törvénykezés csak az országos (kormányzati, országló) politikát számítja politikai tevékenységnek, amelyet szervezetileg csak a pártok űzhetnek, miközben a civil egyesületeknek csak a települési politizálást engedi, akkor a pártoknak legyen elég az országos terep, és legyen tiltva a helyi terep. Ezt nevezem és logikus és taktikus munkamegosztásnak, de nevezhetnénk akár logikus és taktikus közhatalom-megosztásnak is.

Idézhetnék még azon kis számú, civilként önkormányzati képviselővé lett hozzászólók keserű tapasztalataiból, akik szerint "már frakcióülésen eldől a szavazás", "a pártok jelenléte rombolja a helyi érdekérvényesítést", "amíg a testületnek egyetlen pártkatona tagja sem volt, addig minden rendben ment", "nem kellenek a pártok a helyi testületekbe, mert sokkal nagyobb a morális rombolás", és sorolhatnám, de inkább nem teszem.  És micsoda anakronizmus, mikor azt halljuk (és a település sikereit, vagy kudarcait akképpen is ítéljük meg), hogy ez fideszes város, amaz meg mszp-és város.  Hát nem abszurdum?

Szóval a pártok rosszul vizsgáztak az elmúlt 20 év történelme során, és ezért meg kell regulázni, az érdemtelenül összeharácsolt túlhatalomtól meg kell fosztani őket, és ennek egyik legjobb, leghatékonyabb módja, ha ezt a települési önkormányzatokon kezdjük. Azért ott, mert ez (ellentétben egy komplex gazdasági-, kulturális és politikai civil programmal) egyetlen pontra fókuszál, így a tömegek könnyen magukévá tehetik. Másrészt a pártok elevenébe találna, sokkal érzékenyebben érintené a pártokat a zsíros pozícióktól és megrendelésektől való megfosztás, mint akár az állami párttámogatás megvonása.

A politikából kiábrándult, pártsemleges tömeget nem lehet szinte semmilyen hívószóval mobilizálni, rádöbbenteni az erejére, nem használ sem a "Le a fidesz-tákolmánnyal", sem a "civil kontrollt!", sem a "Vesszen X párt!", se semmilyen jelszó, an'block, a pártokráciának kell odacsapni, mert ellenkező esetben azt mondhatják, és jogosan, hogy "eddig mindig azért szavaztunk a másik pártra, hogy az egyik ellen szavazzunk, de semmi sem változott", hát ne szavazzunk egyikre sem, de mégis szavazzunk valakikre, a pártfüggetlen civilekre, legalább az önkormányzatokban.  Régebben azt hittem, elég  azért harcolni, hogy egyáltalán civil is bejusson a pártok mellett az önkormányzatokba, aztán rájöttem, hogy nem kérni kell, hanem el kell venni tőlük. Mégpedig a törvény, a néphatalom erejével. Szavazz a települési önkormányzatok párttalanítására (egyelőre legalább) itt: http://www.peticiok.com/partmentes_telepulesi_onkormanyzatokat

Mint tudjátok, a "civil kontroll" a mániám (1.Népszavazások + 2.Korporatív felsőház + 3.Törvényhozástól független alkotmányozó testület - nemzetgyűlés + 4.Pártmentes települési önkormányzatok). Nos, ezúttal a népszavazásról mondok el két észrevételt.

1. A fidesz-alkotmány előtt lehetőség volt népszavazásra és népi kezdeményezésre. A legfontosabb két különbség: a népszavazás sikere esetén a döntése kötelező, a népi kezdeményezés sikere esetén kötelező a képviselőknek napirendre tűzni a javaslatot. A másik különbség, hogy a népi kezdeményezéshez fele annyi aláírás is elegendő.

Nos, ha valaki(k) népszavazást kezdeményez(nek), mindig célszerű egyúttal népi kezdeményezést is indítani ugyanabban a kérdésben, mert ha nem is gyűlik össze elég aláírás a népszavazásra, a fele aláírásra nagyobb az esély, és akkor legalább a kezdeményezés egy kis reklámot, (sajtó)visszhangot kap. Persze nem ám fenékig tejfel maga a népi kezdeményezés sem, a hatalom mindent elkövet, hogy azt is ellehetetlenítse. Az egyik bevált módszerük, hogy nem adják meg a népi kezdeményezésre az engedélyt egy időben a népszavazással, csak később, így nem lehet egyszerre gyűjteni az aláírásokat. Aztán, eleve macerás egyszerre ugyanabban a kérdésben gyűjteni, nagyon nehezen értik meg az emberek mi a kettő között a különbség, de nem csak az aláírók, hanem maguk az aláírást gyűjtők is, stb.

Ezért lett volna (lenne) egy olyan javaslatom, hogy a népszavazási törvényt akképpen módosítani, hogy ne kelljen külön népi kezdeményezésre a kérdőívet engedélyeztetni, és külön gyűjteni az aláírásokat, hanem egyszerűen mondja ki a törvény, hogy ha a népszavazáshoz szükséges aláírások fele összegyűlt, akkor automatikusan a képviselők kötelesek legyenek a kérdést a közgyűlésben/országgyűlésben napirendre tűzni és megvitatni.

Erre fel a fidesz-alkotmány eleve megszüntette a népi kezdeményezés intézményét. Ez egyfelől visszalépés a demokráciában, másfelől viszont megkönnyítheti nekünk, mint javaslattevőknek a dolgunkat, hiszen a fentebb taglalt javaslatomat fel lehetett fogni, mint a népi kezdeményezés módosítását, egyszerűsítését, mostantól pedig úgy, mint leegyszerűsített, megreformált helyettesítését.

2. Előzetes regisztráció. Sajnos úgy néz ki, hogy a Fidesz keresztül erőszakolja ezt az új szabályt, aminek lényege. hogy a választás előtt 3 hónappal regisztrálnia kell magát annak a honpolgárnak, aki majd szavazni akar. Aki ezt nem teszi meg, az elveszíti a választási jogát. A Fidesz azzal magyarázza ezt (ami egyfelől logikus is), hogy a határon kívüli (Erdélyben-Felvidéken élő újmagyar-állampolgár, és Londonban letelepedő-munkát vállaló csonka-magyar) polgárok nem szerepelnek a lakcímnyilvántartásban, ezért van szükség a regisztrációra.

Igen ám, de akkor miért nem csak őnekik kötelező a regisztráció, és miért mindenkinek? Ugyanis szerintem nagyon sérelmes, ha az a 10-20-30 % bizonytalan, aki ma még nem tudja, kire szavazna, és ezért nem megy el regisztrálni, eszébe sem jut, de a finisben észbe kap, hogy mégis csak jó lenne elmenni szavazni és leváltani a regnálókat, nos ők elveszítik a jogukat.

Valójában a Fidesz hátsó szándéka ezzel az új szabállyal az, hogy a "vadbarmok", "panelprolik", "70-es IQ-sak" ki legyenek rekesztve a szavazásból és abból, hogy a választás napján "mozgósítani" lehessen őket. Ezzel szemben a Fidesz bízik a határon túliak (állampolgárságért viszonzandó) lojalitásában. Igen ám, de egyfelől szerintem magára a regisztrációra is lehet "mozgósítani" egy szemfüles ellenzéki pártnak, másfelől nem is olyan biztos, hogy majd az erdélyiek, felvidékiek vállalják a regisztrációval járó macerát.

De jogosan teszitek fel a kérdést, ha azt ígértem, hogy ez a poszt a népszavazásról fog szólni, mégis a 2-dik pontban miért beszélek egyfolytában a választásról? Most jön a java! Ha bevezetik a regisztrációt, akkor mehetünk az Alkotmánybíróságra, hogy a jogegyenlőség elve alapján vezessék be a népszavazásra is, és akkor a fidesz-alkotmány népszavazást érintő legnagyobb szigorítása lenne bajban, de nagyon! Nevezetesen az, hogy a népszavazás csak a szavazásra jogosultak több mint 50 %-ának részvétele esetén érvényes. Eddig ugyanis akik nem mentek el szavazni, mind a kezdeményezést ellenzők malmára hajtották a vizet.

Most azonban, az előzetes regisztráció esetén fordulna a kocka, hiszen egyértelmű, hogy egy népszavazás előtt leginkább azok mennének el regisztrálni (ergo ők lennének a szavazásra jogosultak), akik szavazatukkal támogatni akarják a kezdeményezést. Szóval a Fidesz a saját csapdájába esne, és azt hiszem inkább elvetnék-visszavonnák magát a választásra vonatkozó előzetes regisztráció javaslatát. :)

A kétkamarás parlamentről először még a Civil Mozgalom azóta eltörölt blogjában írtam posztot, 2009 nyarán, az ott leírtakat teszem most be ide, kissé aktualizálva, stilizálva.

A kétkamarás parlament egy lehetséges módja a törvényhozás demokratizálásának, és a jelenleginél mindenképpen eredményesebb civil kontroll, allampolgári beleszólás biztosításának, a hatalmi elit belterjes mutyizásának megakadályozására.

Történetileg hosszú fejlődés során kialakult második kamarák legfőbb szerepe, fajtájától, összetételétől függetlenül, a fék, illetőleg a kontroll szerep. Az első kamara (pártpolitikai jellegű) népképviseleti elven épül fel, ez az első kamara hozza a törvényeket, a (szakmai szempontok szerint delegált) második kamara pedig azokat szentesíti, de jogában áll vétózni, újrafeldolgozásra visszaküldeni, stb. A második kamara tagjai által hordozott érdekek és értékek hangsúlyozása útján képesek csökkenteni első kamara domináns pártpolitikai jellegét.

Történetileg ötféle típusa alakult ki a második kamarának:

• - arisztokratikus felsőház (középkorban Mo. is, ma már csak Anglia)
• - korporatív, vagyis foglalkozási ágak, hivatásrendek, stb (ma leginkább Írország)
• - föderatív államok második kamarája - szenátus, stb. (ma USA, Németország)
• - területi (regionális) érdekek második kamarája (ma Spanyolo., Olaszo., Franciao.)
• - népképviseleti jellegű, az első kamarával ugyanúgy (vagy egyszerre) választják, csak kétlépcsős a törvényhozás (Norvégia, Románia, Csehország).

1926-tól példátlan, de évtizedekig működőképes módon, a magyar törvényhozás felsőházában szerepeltek arisztokratikus, korporatív, és regionális legitimitású képviselők. A rendszerváltáskori (páholy)kereksztal döntése alapján az egykamarás parlamentarizmus lett bevezetve, az indoklás (ürügy) az volt, hogy az ország méretének ez felel meg.

Azóta a parlamenti pártok jól elvannak ez egykamarájukkal, néha kampány idején felreppen pár kósza javaslat a második kamara létrehozására, de ezeket azzal szokták elhessegetni, hogy csak populista kampányfogás, amiben alighanem lehet igazság, mert eddig még senki nem ragaszkodott hozzá tartósan. Erről szól az első hivatkozott linkem, amiben egy szdsz-es okostojás húzza le a vizes lepedőt egy ilyet kezdeményező mszp-s másik okostojásról. http://www.origo.hu/itthon/20010727medgyessy.html A második ajánlott linken egy többé-kevésbé semleges és alapos elemzés, tudományos-népszerűsítő alapon. http://www.jak.ppke.hu/tanszek/alkotm/letolt/parl.doc

A második kamara eszméjét zászlajára tűzni és a bevezetését kiharcolni egy civil mozgalom szerű szervezet részéről meglehetősen hitelesnek tűnne, sokkal inkább, mint a jelenlegi hatalmi struktúra bármely részvevőjétől. Ha egy civil erő ez forszírozni kezdi, leginkább az ír példát érdemes megismerni, és az érvelés során megismertetni a közvéleménnyel, cáfolva ezzel egyszersmind a mostani elit hivatkozását az ország méreteire.

Még pár gondolat a második kamara méretéről, költségeiről. Nem a második kamarától lesz kisebb és olcsóbb a parlament, de a két kamara együtt is lehet kisebb a mai országgyűlésnél (pl 150-200 fős alsóház és 50-80 fős felsőház. Persze, mióta a fidesz megalkotta a 200 fős parlament modelljét, ez "idejét múlt"-nak tűnhet sajnos. Vagyis jöhet olyan ellenretorika, hogy "nehommá' újra növeljük a létszámot" de ez csak csúsztatás, a dolog megoldható).

Ma a felsőház szerepét valamilyen formában a köztársasági elnök viszi egyedül, a felsőházi kontroll egyedül az ő egyszemélyi bölcsességén múlik, na és persze a lehetőségei egy felsőházhoz képeset korlátozottak. Amikor arra gondoltok, hogy a köztársasági elnök egymagában biztos olcsóbb, mint 80-100 szenátor, ne vegyetek rá mérget, mert maga a köztársasági elnöki hivatal már nem biztos, hogy olcsóbb egy komplett felsőháznál, igaz, a közt. elnök intézménye nem szűnne meg akkor sem, ha lenne felsőház. :)

Magam is támogatnám, hogy ne kerüljön sokba a felsőház, de mégsem lehet azt elvárni a szenátoroktól, hogy ingyen vállalják. Mert csak azok lehetnek teljesen korrupciómentesek, (akár ingyen teszik, akár fizetségért), akik kellő jómódban élnek. Viszont mi garantálja, hogy a legjobb módúak közül választjuk a legalkalmasabbakat? Ezért ma nem tudom mi az üdvözítő metódus, de amilyen bonyolult a mostani választási rendszerünk, meggyőződésem, hogy a magyar törvényhozó kodifikátorok rendelkeznek majd kellő kreativitással a második kamara esetére is. :) Szóval szerintem mindenképpen meg kell fizetni a szenátorokat is, főleg mivel hasznos és nagy munkát fognak végezni.

Az ír példáról dióhéjban:

A törvényhozást Írországban a kétkamarás parlament látja el. A parlament kétkamarás felsőháza a Szenátus, alsóháza a Nemzetgyűlés. A Nemzetgyűlés 166 képviselőből áll. A Szenátus tagjainak kiválasztása bonyolult folyamat eredménye. A 60 tagot öt évre választják, de a Nemzetgyűlés feloszlatása esetén a szenátust is meg kell újítani. A 60 Szenátor három csoportra tagolódik: 43 fő a különböző foglalkozásokat képviseli, 6 fő a diplomával rendelkezők választottja, 11 főt pedig a miniszterelnök választ ki. A Szenátusnak konzultatív jogköre van, döntési joggal csak a Nemzetgyűlés bír. http://www.hbmk.hu/eu25

Napjainkban itt Mo-on a Magyarok Szövetsége állt elő viszonylag koherens javaslattal a felsőház összetételére, hasonlót tudnék támogatni, és honfitársaimat is erre ösztönözném (érdekes volt még a Horthy-korszak felsőházának összetétele is, arra kissé hasonlít az MSZ javaslata is):

Kivonat a Magyarok Szövetsége által javasolt Alaptörvény-tervezetből:

1. §(1) A magyar nemzet - ezen alaptörvény elfogadásával - helyreállítja a történelmi alkotmány jogfolytonosságát, a közjogi hagyományokra épülő magyar államiságot.

3.§

• (1) Az alkotmány – joghatályosan - nem szüntethető meg, nem függeszthető fel.
• (2) Hatalmi fölény alkotmányt nem írhat, nem módosíthat. Törvénysértés jogot nem alapíthat.
• (3) Az Alaptörvény kisebb módosítására az Országgyűlés a nemzettel közösen jogosult, oly módon, hogy az országgyűlési módosításokat, az Államfő által kiírt nép-szavazáson pontonként szavazva hagyja jóvá a nemzet. (
• 4) Az Alaptörvény megalkotására, jelentősebb módosítására kizárólag az e célra megválasztott jogintézmény, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés jogosult.

38.§

• (1) Az Államfői jelöléshez legalább 50.000 választó-polgár ajánlása szükséges.
• (2) Az Államfőt 7 évre választják, általános egyenlő közvetlen titkos választójog alapján, egyszerű többséggel.

57.§

• (1) Az Országgyűlés Magyarország törvényhozói hatalmát gyakorló, s a végrehajtó hatalmat ellenőrző választott népképviseleti testület.
• (2) Az Országgyűlés kétkamarás: Alsó-, és Felsőházi.
• (3) A 176 fős Alsóház képviselőit általános egyenlő és titkos választójog alapján az országgyűlési képviselői egyéni választási körzet választópolgárai választják.
• (4) A felsőháznak 176 tagja van. Tagsági jogcímek: a) méltóság vagy hivatal alapján, b) társadalmi szervezetek belső választását követő delegálás alapján. c) Parlamenti választásokon elnyert mandátum alapján.
• (5) Méltóságuk vagy hivataluk alapján és tartalma alatt tagjai lehetnek a felsőháznak: Magyar Tudományos Akadémia elnöke, történelmi egyház-vezetők, legnagyobb állami egyetemi rektorok, megyei önkormányzati elnökök.
• 6) A társadalmi szervezetek belső választását követő delegálás alapján: a gazdasági-, szakmai kamarák választottjai, a szakszervezetek választottjai, civil társadalmi szervezetek választottjai (kulturális, sport- és szabadidő, oktatás, kutatás, egészségügy, szociális, környezetvédelem, nemzetközi kapcsolatok, jogvédelem, településfejlesztés, polgári védelem, fogyasztóvédelem), a határon kívül élő magyarság képviselői, kisebbségi önkormányzatok képviselői.

Alábbi gondolatokat még 2012 márciusában írtam meg először kommentként egy másik blogban, talán nem  mindenki olvasta még, ezért beteszem ide is.

A (fidesszel) fidesz-alkotmánnyal szemben álló erőknek csak akkor lehet meg a kétharmad a következő választáson, ha:
1. figyelembe veszik a jelenleg hatályos választási törvény realitásait, és
2. figyelembe veszik a választók általánosan pártellenes attitűdjének realitásait.

Elsőből következik, hogy általános összefogás kell, másodikból pedig az következik, hogy ez az általános összefogás sok minden lehet, csak egyetlen egyvalami nem szabad, hogy legyen, mert az nagy bukta lenne: nem szabad egy választási pártot, pártlistát gründolni, mert az, mint minden párt, totális elutasítottságot jelentene.

Paradox helyzet, mert a friss szabályok szerint a réginél is jobban kell a pártlista a kellő mandátumokhoz, viszont ha lesz pártlista, sokan el se mennek szavazni, legalábbis a párt-fanokon kívüli, kiábrándult tömegek biztos nem, ők csak és kizárólag pártoktól, pártlistától mentes független civil jelöltekre, hogy úgy mondjam, Tétényi Évákra hajlandók elmenni szavazni.

De a paradoxon némi fifikával és nagy önmérséklettel feloldható. Ez utóbbit, az önmérsékletet az "olajfában" részvevő pártoknak kell tanusítani. El kell fogadniuk, hogy ezen a választáson nem zsíros-kényelmes képviselői székeikért szállnak harcba, hogy nem övék a főszerep, a cél a bebetonozott 2/3-ad visszacsinálása, és a pártkatonáknak ezúttal csak statiszta szerep, sőt, kamikáze szerep jut.

Az eddigi elképzelésekkel szemben, én azt mondom, hogy nem a pártlistás voksokra-mandátumokra, hanem az egyéni jelöltekre leadott voksokra kell ráhajtani. Azokból kell megszerezni a lehető legtöbbet, még annak árán is, hogy a pártlistán veszni hagyni párat. A pártok infrasturktúráját, ahogyan azt 2010-ben Esztergomban sikerült, a Tétényi Évák, a független civil jelöltek kampányára kell fordítani. Csak 27 egyéni körzetben szabad az olajfa pártjainak párt-egyéni jelöltet is állítani, azt is csak azért, mert ennyi egyéni jelölt szükséges a pártlistához. Az is fontos, hogy minden olajfa-párt ugyanabban a 27 körzetben indítson egyéni jelöltet. Azért, hogy a fennmaradó 85 egyéni körzetben erős lehessen az ott indított Tétényi Évák esélye a fidesz-, jobbik-, és egyéb pártjelölttel szemben. Sokkal több párt-szkeptikus szavazó fog elmenni Tétényi Évákra szavazni, ha csak egyéniben indulnak és nem "erősítenek" mellette pártlistát is. És higgyétek el, amennyit ettől gyengülnek a pártlisták (töredék szavazatok), az ellenzéki 2/3-adhoz annál sokkal többet hozhat a konyhára a független egyéni jelöltek győzelme.

Ez az egyetlen esély a 2/3-adra! Civilek NEM vehetnek részt pártlistában, de szükség van a civilekre is. A pártok lényege a lista, a civilek lényege pedig a lista hiánya, ezt a kettőt kell ötvözni, így van esély a sikerre. Azért is szerencsésebb, ha a remélhetőleg győzedelmeskedő olajfa-koalícióban a pártfuttatott emberkéknél sokkal több a független autonóm civil, mert bennük jobban meg lehet bízni, hogy dolguk végeztével visszalépnek majd, nem élnek vissza a beléjük helyezett bizalomal, nem csábulnak el, nem ragaszkodnak majd a parlamenti bársonyszékhez, és betartják szavukat, jelesül amint az új parlament megalkotja az új választási törvényt, megszavazzák az önfeloszlatást.

De hadd ejtsek pár szót a másik, jelen írásomat ihlető-gondolatébresztő blogposzt vitaindító alkotmányozó javaslatairól is. Nem tartom szerencsésnek, hogy bármiféle "árnyékalkotmányozás" folyjon. Ha valóban konszenzusos alkotmányozást akarunk végre, abból semmilyen ürüggyel nem szabad kihagyni a jelenleg kormányzó pártot és híveit sem. "Felajánljuk nekik, hogy vegyenek benne részt" - na persze! És ha elutasítják, magukra vessenek? Megint csak egy féloldalas alkotmány születne, akármilyen kétharmad, vagy akár népszavazás is szentesítené. Ezért a leghatározottabban ellenzem egy önjelölt olajfa-szakértő csapat előalkotmányozását. Nem! 2014-ben az újonnan összeülő parlamentnek az új választási törvény mellett még egy törvényt kell megalkotnia, mielőtt felosztaja önmagát. És ez az alkotmányozó testület (nemzetgyűlés) tagjainak kiválasztási módjáról szóló törvény kell legyen.

Legyenek bár bármilyen függetlenek és szakértők akik alkotmányoznak, személyüket nem döntheti el maga az ellenzék árnyékból. Csak egy erről szóló törvény alapján kiírt választás, mely kiválasztás az egész ország által fog lezajlani. Két okból is indokolt, hogy különválasszuk az (alaptörvényt meghozó, vagyis) alkotmányozó és a törvényhozó testület tagjainak megválasztását. Először is, semmiképpen sem szerencsés, ha az alaptörványt maga a parlement készíti el. Ugyanis az alaptörvény az egyetlen olyan törvény, amely a hatalom és a nép viszonyát hivatott szabályozni, az egyetlen olyan törvény, melyben a hatalmat magát kell korlátozni. "Hatalom nem alkotmánmyozhat!" Ez a történelmi alkotmány egyik alappillére. (Ugye, hogy nem is olyan ósdi???)

A másik ok, amiért szerencsés egy időben tartani a parlament és az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjainak megválasztását, hogy senki ne lehessen egyszerre mindkét testületnek tagja. (Ugye-ugye, arra is rájöttünk végre, hogy polgármester-parlamenter se lehessen egyszerre valaki.) Aki a hatalom korlátozásait meghozó alaptörvényt készíti, és tudatában van annak, hogy az általa meghozott szabályok az ő személyét, beosztását nem érinti majd, az részrehajlás nélküli szabályokat fog megszavazni. (Csak hogy egy eklatáns visszaélésre utaljak, nem lehet majd az alkotmány erejével költségtérítést "választókerületi pótlék"-ra átkeresztelni, és sorolhatnám.)

Szóval ez az én crédóm. Maximális önmérséklet a pártok részéről, ami óriási civil energiákat szabadíthat fel, és szigorú különválasztása a törvényhozásnak és az alkotmányozásnak.

De hogy a témába legalább a végére idekeverjem egyéb kedvenc vesszőparipáimat is, bár egyáltalán nem offtopik, egyik sem. Szóval nem kell azt az új alkotmányozást túlmisztifikálni, "köztársaság megmentéséről", meg hasonlókról vizionálni, nagyon megfelelne a nemzet minden tagjának kivétel nélkül, ha visszatérnénk végre a jogfolytonossághoz, a szentkoronatan értékrendje szerint évszázadokon át bevált történelmi alkotmányunkhoz, azt kellene leporolni, picit a kor követelményeihez igazítani, fő a jogfolytonosság.

És hát a másik vesszőparipám a civil kontroll. Vagy inkább így: CIVIL KONTROLL. Aminek része a népszavazások, a felsőház, maga a már kitárgyalt alkotmányozó nemzetgyűlés, és a pártok korlátozása mikroszinten. Vagyis, hogy ahogy annak idején a munkahelyekről, végre a települési önkormányzatokból is zárjuk ki a pártokat, csak független civilek kerülhessenek a helyi képviselőtestületbe. De ez már egy másik történet.

A minap kaptam egy kedves ismeretlen ismerőstől az alábbi levelet (rövidítve):  „Közeledik Pünkösd szent ünnepe, idén is indulnak a zarándokvonatok a csiksomlyói búcsúba. A Székely gyors Kolozsvár felé halad a célba, a Csíksomlyó expressz pedig Arad, Gyulafehérvár felé, a gyönyörű Maros-völgyben. Gyönyörű a táj mindkét irányban. A program mindkét vonat utasainak ugyanaz! A szállás székely családoknál van, akik erdélyi szeretettel fogadnak bennünket! Csodálatos az út, érdemes jönni, különleges élményben lesz részünk!  A Székely gyors ára: 62 900 Ft/fő, a Csíksomlyó expressz ára: 64 900 Ft/fő”

Egy megélhetéséért küzdő egyszeri csonkamagyarnak ez irtózatosan sok pénz. Igaz, sokunkban fel sem rémlik, hogy el kéne menni oda, legfeljebb a tévéből csodáljuk a tömeget. De amikor ilyen szíves invitálást olvasol a neten, benned is megfogan a gondolat, mi lenne, ha velük tarthatnál? Hiszen egy ilyen irányvonatos izé biztos jó olcsó, de aztán jön a kijózanító zuhany: 63-65 ezer forint. Jó, ez lehet akár méltányos is, ha belekalkuláljuk, hogy ezért 3-4 napig jól tartanak, hiszen a csíksomlyói búcsún kívül eljuthatsz sok más nevezetes emlékhelyre is (Kalotaszeg, Kolozsvár, Szamosújvár, Dés, Felcsík, és az ezeréves gyimesbükki határ). De akkor is. Egyszerűen nem engedheted meg magadnak, főleg nem családostul.  Mert nincs rá elegendő pénzed!

Tavaly egyébként volt szerencsém részt venni a csíksomlyói búcsún, sőt, felejthetetlen egy hetet töltöttem el a térségben székelyföldi ismerőseim vendéglátásának hála. És bejártunk sok más székelyföldi zarándokhelyet (Tamási Áron és Benedek Elek szülőházát, sóbányát, Medve tavat, Gyilkos tavat, egyebet). Hoztam is haza ereklyeként egy megszentelt székely zászlót. Történt ugyanis, hogy fenn a nyeregben vettem egyet az árusoktól. Amolyan közepes méretűt, hátizsákba szúrhatót. És ahogy elkapott fenn minket a zápor, és esernyők fedezékében nekiindultunk lefelé, a kegytemplomban kötöttünk ki. Ahol is, a szűzanya faszobra elé járulva sokakkal ellentétben nem a pénztárcámat, szatyromat tartottam oda, hanem a frissen szerzett zászlót. Azóta is becses ereklye a szobám falán.

Szóval tavaly eljutottam oda, az idén pedig nem, pedig az idén különös színt adott volna az eseménynek Nyírő József újratemetése. Szombatra Csíksomlyó, vasárnapra Udvarhely, méltó pünkösdi program lett volna. Sebaj, majd megnézem a Duna-tévén. Közben azon morfondírozom, hogy még sincs az rendjén, hogy csak a módosabbak tudnak zarándokvonattal eljutni a jeles eseményekre. Talán azért, mert nem egy profitorientált turisztikai vállalkozásnak, utazási irodának kellene megszerveznie, pontosabban nem csak ilyeneknek. Hanem karitatív alapon, fapadosan, kizárólag csak a búcsúba utaztatással, egyetlen napi szállással, (vagy alvás csak a vonaton) megoldással, egy minimál költségvetésű, profit nélkül kalkuláló, uniós és országos pályázati támogatásokat felhasználó civil szervezet szervezésében. És miért ne lehetnék én annak a civil szervezetnek a(z egyik) fő szervezője? Igen, ahogy idén is megpályáztunk egy sokezer eurós kárpát-medencei projektet, miért ne próbálhatnánk meg jövőre egy fapados-bocskoros (60-ezer helyett tizenezer forintos részvételi díjú) zarándokvonatot megszervezni? Isten adjon hozzá erőt, tehetséget, segítő társakat jövőre!

Ha már Nyírő újratemetése. Szeretem Nyírőt olvasni. Nem érdekel, ki tartja fasisztának, nyilasnak, antiszemitának. Az írásaiban csak a humanista szól belőle. Aki olvasta az Uz Bence című művét, és abban Uz Bence édesanyjának temetését (egy Bencéhez hasonlóan ágról szakadt zsidó adja a temetéshez a szemfedőt), szóval, aki ezt a szívhez szóló történetet megismeri, az kizártnak tartja, hogy annak írója bármiféle gyűlöletet érezzen, keltsen a zsidók, vagy bárki más ember iránt. Nyírő írásaiban mindig nagy hangsúlyt kap az emberszeretet és a hazaszeretet, olyannyira, hogy bármikor kibuggyantja olvasója könnyeit. Íme mutatok két szép példát, olvassátok szeretettel (és készítsétek elő a zsebkendőt):  

1.    „Először dr. Calendrehez megyünk. Világviszonylatban is kitűnő szívspecialista. Tizenegykor vár. Alapos munkát végez. A szívvel bizony baj van. Hm, egy kis baj van. Viszont kiderül, hogy a vizitért nem fogad el honoráriumot, mert egy általa becsült ország, Magyarország egyik írójáról van szó. Ilyen gesztus után el is feledem, hogy a szívvel - hm – egy kis baj van, csak Magyarországgal ne legyen baj.”

2.    „A Vöröskereszt által lehet haza írni. Huszonöt szót. Haza! …. A címen kívül huszonöt szót. ...Nagy az izgalom a termekben. Nyomtatott betűket cirkalmaznak felkavart lelkük egész hevével, gondosan vigyázva, hogy kárba ne vesszen az első lehetőség, hírt adni magunkról: haza. Meg lehetne siratni, olyan szép és mély ez az igyekezet. Olyan, mint amikor az éhség legnehezebb pillanataiban utolsó falat kenyerünket odaadjuk a gyermekünknek.
Sápadtak és ünnepélyesek vagyunk. Rongyosak, a mélység fenekére zuhantak, kik előtt már csak a rossz áll, a kitudhatatlan bizonytalan. Egyik lábunkat az angyal, másik lábunkat az ördög húzza, mint az elszakíthatatlan plakátnadrágot. De soha ennyire szépek nem voltunk. Ennyire emberek és igazak. Híres törvénycsinálók afölött töprengenek, hogyan szorítsanak bele mindent huszonöt szóba. Az aggódást, az elviselhetetlen szeretetet az elszakadt feleség, gyermek iránt, a gondot, a vágyódást, a lélekőszítő éjszakákat, az elszenvedett napokat, a szüntelen gyötrődést és félelmeket, az elbeszélni valókat, mire az élet hátralevő ideje kevés, a sok tépelődést, gyászt és örömtelenséget, eltaposottságunkat, útszélre kihányt életünket. Huszonöt szóba!
Mintákat csinálunk és számoljuk: - „Egy, kettő, három…” Ha sok a szó, baj, ha kevés, kár. Írásjeleket nem kell használni! El velük! A megszólítással is lehet takarékoskodni. Fáj, de kihúzzuk. - Csak távirati stílusban! – Nekem mondod? Negyedszázadig voltam újságíró! Lehettem volna azonban Krisztus születése óta, képtelen vagyok huszonöt szót úgy egymás mellé tenni, hogy feleségem meg legyen elégedve. Hatszor írom újra. Mindig kevés, üres, kétségbeejtően semmiség a valósághoz képest. – Mégis írja oda, hogy „Drága Rékám!” Azt is, hogy kimondhatatlanul szeretlek és aggódom érted. Írd meg, hogy életben vagy-e. Még ha halott volnál, akkor is adj hírt magadról! Jelenj meg álmomban!
Rettenetes, hogy egyetlen gyermekemről sem tudok semmit. Mindjárt egy éve. – Először csak magunk felől kéne megnyugtatnunk… - Nem mi vagyunk a fontosak! Mi az ördögöt akar a lakással, bútorokkal? Nem bánom, ha semmim se maradt is, csak ők éljenek, csak nekik ne legyen bajuk!... Adja ide azt a tollat!  - Hiszen tartani se bírja, úgy reszket a keze! – Tessék sietni!- sürget a küldönc. Öt perc múlva indulnom kell.  – Sírja ki magát, addig csinálok valamit! – kapom ki a tollat feleségem kezéből. – „Jól vagyunk- hazudom. – testvéreidről semmit se tudunk!...”  Semmiről semmit se tudunk, a cudar mindenségit ennek a nyomorult világnak! Lihegve, mereven nézem, hogyan feketednek ökleim az asztalon. Az a szamár fecske az ablakon is bekiáltja, hogy: - Nincs pipacs, nincs, nincs… itt nincs…. semmi sincs!”

Egyik törökgáborlemez.blog.hu-s posztban merészeltem leírni az alábbi hozzászólást. Kaptam is érte hideget-meleget. Pedig bizisten, nemcsak hogy komolyan gondoltam, de tovább is gondoltam, minden egyes pontját. http://torokgaborelemez.blog.hu/2012/03/10/441_bolhabol_cserebogar/fullcommentlist/1#c16068691

„Mikor fogunk már megint olyan jókat népszavazni, olyan dolgokról, amik valóban érdemi, rendszerváltoztató kérdések. Emlékeztek a négyigenes népszavazásra? Az IGEN, az népszavazás volt a javából. Rendszer húsába vágó:

1.Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?
2.Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?
3.Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy a kezelésében levő vagyonról?
4.Feloszlassák-e a Munkásőrséget?

Lehetne ezeket megismételni a kor követelményeihez szabva:

1.A köztársasági elnököt közvetlen népszavazással megválasztani
2.Vonuljanak ki a pártok a települési önkormányzatokból!
3.Szülessen végre korrekt és transzparens pártfinanszírozási törvény.
4.Tegyék nyilvánossá az ügynöklistákat!

Ezzel a négy IGEN-nel lehetne végre lezárni a rendszerváltást, és hozzáfogni a jóléti és még inkább a jólléti Magyarország megteremtéséhez.”

Ha a ’89-es négy IGEN az egypártrendszeri diktatúra lebontását segítette elő, a mostani négy IGEN pedig a többpárti diktatúra, vagyis a pártokratúra lebontását eredményezné.  Vegyük sorra a pontokat!

Mint az (sajnos nem eléggé) közismert, a 89-es első kérdés lényege az volt, hogy nehogy idejekorán Pozsgayt válasszuk meg köztársasági elnöknek, mert akkori népszerűsége okán nagy esélye volt rá, csakhogy akkor magával húzta volna az MSZP-t a 90-es választáson. Ezt megakadályozandó volt az első kérdés tétje, hogy a köztársasági elnökválasztásra csak a parlamenti választások után kerüljön sor. Ezt sokan azóta is úgy próbálják beállítani, hogy a nép lemondott a közvetlen választás jogáról, pedig ez ordas csúsztatás!

Nem a nép mondott le arról, hanem az MDF-SZDSZ paktum lopta ki a népfenség kezéből ezt a jogot. Ezt kellene most elsőként egy 2012-es (vagy 2013-as) népszavazáson visszaszereznünk, és istenemre, ha a kérdést magát nem vétózza meg valaki (per pillanat gőzöm sincs, az orbán-alkotmány nem zárja-e ki ezt) szóval biztos, hogy sikerülne visszavennünk ezt a jogot, és felelősen tudnánk is vele élni.

Ahogyan semmi keresnivalójuk nem volt soha a pártoknak a munkahelyeken, ugyanúgy nincs semmi helyük a helyi önkormányzatokban sem. Ottlétük rendkívül káros a demokráciára, és magukra a településekre is. Először is, maga a Polgármesteri Hivatal egy munkahely, vagyis pusztán a ’89-es népszavazás törvényerejét is lehetne rá alkalmazni, meggyőződésem, hogy egy ilyen irányú alkotmánybírósági beadvány sikerrel járhatna.

Másodsorban, csak a káoszt és a mutyit erősíti, és tökéletesen ellentmond a szubszidiaritás elvének, ha egy országos pártközpontból szalajtott, és onnan marionett-bábuként irányított pártember áll polgármesterként valamely település élén, mint ahogy főleg semmi értelme egy olyan helyi képviselő-testületnek, legyen akárhány tagú, ahol a pártkatonák vezényszóra nyomogatják a szavazógombot. És  nem pedig saját józan emberi bölcsességük és tisztességük szerint (és ha néha mégis így tesznek) azt súlyos frakcióbüntetés követi.

De jól látható az is, hogy mennyire káros gazdaságilag és egyáltalán, a józan észnek legtöbbször ellentmond az, hogy a település-üzemeltetési és település-fejlesztési döntések során nem a leghatékonyabb, legésszerűbb és legnépszerűbb megoldásokat, hanem a pártközeli vállalkozások által diktált középszerű üzleti terveket, fejlesztési projekteket  szavazza meg a testület.

És vizsgáljuk csak meg! Akár a népszavazási aláírásgyűjtést, akár a választási ajánlószelvények gyűjtését, hol tiltja a törvény? Elsősorban a munkahelyeken és az önkormányzati középületekben. De bezzeg a pártok jelenlétét csak a munkahelyeken tiltja a törvény, de az önkormányzatokban nem! Hát tiltsuk be ott is! Pártok, el a kezeket a városházákról! Ahogyan Jézus a kufárokat a Templomból, úgy kellene széjjelkergetni a pártfarizeusokat a Városházáról.

Pártvagyonok. Kényes kérdés. Megint csak, a mutyi melegágya, főleg a mai állapotokban, ahol a pártfinanszírozás nincs korrekt módon szabályozva.  Gondoljunk csak bele, míg úgy általában, bármely nemes célból létrehozott alapítványok csak akkor juthatnak pályázati támogatáshoz (működési és projekt célra), ha közhasznú a minősítésük, és a közhasznúság egyik fő kritériuma, hogy számukra tiltva van a politikai tevékenység, addig a pártok által alapított közalapítványok törvényileg külön normatív támogatásra számíthatnak. Mi ez, ha nem farizeusság?

De még hogyan szerezhetnek pénzt a pártok pártalapítványaikba? És itt kapcsolódik az előző pont annyiban, hogy a települési fejlesztési tenderekről a településvezető pártemberek döntenek, és még csak nem is kell itt jattokra gondolni, elég, ha a tenderkiírás a „mi kutyánk kölyke vállalkozást” hozza ki győztesen. Onnantól már akár transzparens is lehet a további párt(alapítvány)támogatás, ha telik miből. Hiszen becsületesen elnyert munkából megkeresett nyereségből teszik, sőt, még adókedvezmény is jár az alapítványi támogatás mellé.

A legfőbb hiba onnan ered, hogy itt bizony nem teljesült a ’89-es követelés, vagyis az MSZMP nem számolt el a pártvagyonnal. Mégpedig azért nem, mert mire győzött ez az IGEN, a pártvagyon már nem az MSZMP, hanem a jogutód MSZP kezében volt. Igaz, valamennyit leadott nagy kegyesen belőle a többi pártnak, de koránt sem annyit, amennyit kellett volna. De nem is a vagyon volt a legnagyobb gond a fából vaskarika MSZP-vel, hanem maga a fogantatás. Ugyanis szerintem a rendszerváltás legnagyobb hibája, hogy az MSZMP nem a valamikori alapítókra oszlott fel, vagyis nem lett belőle kommunista és szociáldemokrata párt, csak egy hataloméhes, ideológia-, és program nélküli MSZP, (az újonnan alakult Munkáspárt egy kanyit nem kapott a pártvagyonból) de a történelmi szociáldemokraták sem, akik lassan el is sorvadtak. Vagyis elmondható, hogy vagyon utáni hatalomvágy miatt nem kapott teret az ideológiai pluralizmus.

Negyedik kérdés: vegyük el a hatalmon lévő párt legfőbb fegyverét, fegyverezzük le a Munkásőrséget! Ez hálistennek, ’89-ben megtörtént. Azóta mi a legfőbb fegyvere az éppen regnáló, hatalmon lévő pártnak? Az ügynök-kártya! Ezzel lehet saját embereit, no és az ellenzéket sakkban tartani, a tömegeket kijátszani saját hatalmi játszmájukhoz. Hát vegyük el tőlük egyszer, s mindenkorra ezt a puskaporos hordót! Üssük fel a fedelét, és szórjuk ki, hogy soha többé ne robbanhasson!

Ha az ügynöklisták nyilvánossá válnának, talán meglepően sokan visszavonulnának az aktív politizálástól (néhányan már eddig is megtették), ami talán nem is lenne olyan nagy baj. Ki kell hát dolgozni a mielőbbi teljes nyilvánosságot, legalább is a majdnem teljes nyilvánosságot, hiszen a külföldi ügynökeinket nem adhatjuk ki, de nem is őrájuk vagyunk kíváncsiak.

Álságos, mikor egyes felelős vezetők extrém esetekkel, emberi méltósággal takarózva akarják elodázni a nyilvánosságra hozatalt, vagy mondvacsinált bizottságokra akarják azt testálni. És azzal sem tudok egyetérteni, úgy értem megelégedni, hogy egyénileg mindenkinek jogában áll a saját aktáját megismerni. És önmaga döntse el, hogy haragszik-e egykori besúgójára, meg akarja-e szégyeníteni egy esetleges nyilvánosságra hozatallal, vagy sem. Ez álságos, mivel először is, képtelenség, hogy kivétel nélkül mindenki maga járjon ennek utána (éppoly álságos, mint 3 millió embernek passzivitásával fejezni ki a magán-nyugdíjkasszából az államiba meneteli szándékát).

Másrészt  egyenként nem arról kéne dönteni, hogy „bemegyek, megismerem, eldöntöm, megbocsátok-e vagy sem, megszégyenítem-e vagy sem”, mert ez csak magyarok egymás iránti személyes konfliktusait mélyítené tovább. NEM! Tegyék fel a netre az egész listát, lehessen benne szemezgetni, és mindenki kapja meg a saját dossziéja linkjét! Ha csak az érdekli, csak azt nézi meg, ha másiké is, azt is. Ne abból lehessen tudni, hogy valaki megbocsátott-e, vagy sem, hogy önmaga utánajárt és eldönti, csinál-e ügyet belőle. Ismerje meg egy nyilvános dokumentumból, ne őneki legyen felróható a leleplezés! A megbocsátást, vagy elítélést, intézze el saját lelkiismeretével, és/vagy az illetővel személyesen!

Én magam olyan nagyon nem vagyok kíváncsi a saját dossziémra, pedig minden bizonnyal létezik, hiszen egyfelől már középiskolás koromban (faliújságon, sulirádióban) is nagy volt a szám, másfelől olykor érezhető volt szakmai karrierem viszontagságain valamiféle elrendeltetés. De ha valamiért mégis betekintést kérek majd egyszer az archívumokba, akkor egyszerre fogom kikérni felmenőim dossziéit, hiszen apám a seregben, nagyapám az üzemben volt aktív 56-os anno, no és megboldogult bátyám dossziéját sem felejtem ki majd, vagyis a négyőnkét együtt fogom megnézni (már ha addig mégsem lesz teljesen nyilvános, a neten). Majd, egyszer, a távoli jövőben, hiszen úgy szól a törvény, hogy a sajátján kívül a már nem élő közeli rokonokét lehet megnézni. De erre még várni kell, remélem jó sok évet, és itt kívánok édesapámnak hosszú, boldog életet!

Egy külföldre szakadt fiatal ismerősöm írta a blogjában, hogy ő ugyan világpolgár, bárhol jól érzi magát, de azért mégis csak itthon a legjobb, majd így folytatja: "Itt, Belfastban sziget vagyok. Otthon csepp a tengerben." Ez szép! De miért van az, hogy a fiataljaink elmennek? És ha már mennek, miért nyugatra? Jó, tudom, a megélhetés miatt. De! Hiszem, hogy nem csak a megélhetés miatt, inkább a "világot látni" érzés hajtja őket. Nincs is azzal semmi baj, de ne maradjanak kint!

Nemrég voltam egy rendezvényen, és ott azt mondta a szónok, hogy az az igaz magyar, akinek az unokái is magyarul beszélnek. Nos, pillanatnyilag ott tartok, hogy én ezt nem tudom garantálni, mindkét gyermekem külföldre készül, és mivel már felnőttek, akár ott is ragadhatnak. Hogyan tartsam őket itthon? Az más lenne, ha még fiatalon látnának világot, mondjuk 10-15 évesen diákcsere folytán, ezt támogathatná, szervezhetné az Unió, de erre később, a poszt végén még visszatérek bővebben. 1920 táján nagymamám gyerekfejjel hónapokat vendégeskedett egy holland családnál, Horthyék ezt megszervezték anno. De ha már "világot látni". Miért épp nyugatra, és nem keletre mennek? Nem kéne messzire menni! Legalább olyan érdekes az élet Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Kassán, Szabadkán. Az is világ! Ezt kéne államilag támogatni. Hogyan akarjuk visszaszerezni a Kárpát medencét, ha magunk itthagyjuk?

Én ha miniszterelnök, vagy szakminiszter lennék, bevezetném a kötelező két idegennyelv oktatását Magyarországon a következő módon: egy világnyelvet, és egy szomszédos nyelvet. Tanuljunk meg románul, szlovákul, szerb-horvátul, igenis! Hogyan akarjuk ha csak jelképesen is, "visszafoglalni" Bácskát, Baranyát, Szerémséget, Palócföldet, Partiumot, Székelyföldet? Mit kezdünk az ott élő 6 millió románnal, 5 millió szlovákkal, 4 millió szerbbel? Hogyan értetjük meg magunkat velük? Finnországban mindenkinek kötelező megtanulni svédül, és fordítva is, Svédországban finnül. Ez arrafelé természetes. És ez egy igazán baráti lépés lenne, megtanulni egymás nyelvét. És ha már fiataljaink megtanulnák a szomszédos népek nyelvét, ha szót értenénk velük, akkor lehetne államilag (és unióilag) anyagilag támogatni a "kirajzást", hogy megérje Belfast helyett Nagyváradra, London helyett Kolozsvárra, Bécs helyett Dunaszerdahelyre menni "szerencsét próbálni", vállalkozni. És segíthetne mindebben, mármint a visszafoglalásban a vegyes vállalkozások alapítása, a testvérvárosi kapcsolatok szakembercseréje, és sorolhatnám. és rábeszélni a nyugati magyarságot, hogy anyagilag karitatíve támogassa magyarországi fiatalok letelepedését, "szerencsét próbálását" és ahogyan a lengyelek, úgy igenis ők, nyugati magyarok is települjenek haza, pénzzel, tapasztalattal megrakodva. Észrevétlenül, "fegyver és bot nélkül" lehetne egyesíteni a Kárpát medence népeit, hogy "Madjarsko" helyett újra "Uhorsko" legyünk. Ámen, úgy legyen!

Lehet, hogy amit írtam kissé utópisztikusnak hangzik még most, de az nem sokkal sokkal utópisztikusabb-e, hogy majd visszakapjuk Erdélyt, és 6 millió román tanuljon meg magyarul a kedvünkért??? Amit felvázoltam, az egy lehetséges forgatókönyv a kárpát-medencei végső megbékélési folyamatban, nem kevésbé járható út, mint bármelyik másik, és nem is kell hipp-hopp bevezetni, de lehet feléje törekedni és 10-20-30 év alatt megvalósítani legalább részlegesen, vagyis, hogy a szomszédos nyelveket tanulják meg fiataljaink. És ez valahol passzol a belfasti magyar fiatal blogger világpolgársági nézetéhez is, csak annak egy kárpát-medencei változata. Magamat szoktam lokálpatrióta kozmopolitának titulálni, és ezt komolyan is gondolom, hogy az vagyok. A világpolgárság, az egységes nép szép eszme, de a lokalitásnak, a nemzeteknek is megvannak a maga szépségei: helyi népszokások, népdalok, nemzeti irodalom, stb. "Édes hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!" Ezt hallván, olvasván biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak megmozdul valami "valahol mélyen a szívünkben". :) Miért ne szerethetnénk egymást ezer náció, megtartván sajátságainkat, megismervén a másikokét, rácsodálkozván az övékére?

És ami a "zord Nagyváradra település" állami támogatását illeti: nem hasonlóképpen támogatta-e az orosz, később a szovjet állam Szibéria, vagy az amerikai állam a vadnyugat benépesítését? Van tehát történelmi példa, de akár említhetném a keleti, osti németek támogatását (de akár a svábokét, szászokét is) a nyugati német területeken. Arra már van nagyon is helyén való példa, hogy a magyar állam támogatja, hogy Erdélybe, Felvidékere, Kárpátaljára osztálykiránduljanak középiskolásaink. Van tehát járható út innen Magyarországról is. És onnan a messzi Kárpátokból is, mégpedig a szekelyföldi autonómia. És majd egyszer összeér ez a két út. Szabadságot Székelyföldnek!

És még a jó értelemben vett "magyarkodáson" kívül hadd ejtsek pár gondolatot an'block a magyarok idegennyelvtudásáról (vagy inkább nemtudásáról). Főleg a legutóbbi oktatási törvénytörekvések tükrében. Ma hallom egy tévébeszélgetésben, hogy egyre nehezebb lesz a szegényebb diákoknak érvényesülni, mert nincs pénzük különórákra, így a romló színvonalú állami oktatásban nő a lemaradásuk a tehetősebbekkel szemben. Van itt még egy aspektus, amit érdemes lenne figyelembe venni és rendezni. Ugyanis, figyeljük csak meg, hogy a gazdag gyereket jó pénzért ugyanaz a nyelvtanár oktatja sikerrel különórán délutánonként, aki másnap délelőtt az előző esti különórák miatt kifáradva, éhbérért az egész osztálynak tart valamilyen alibi nyelvórát, és a nebulók kifejezetten örülnek a laza tempónak. Tehát míg a különórán mindkét fél kellőképpen motivált, az iskolában egyik sem. Na ezen kéne valahogyan változtatni!

És nyelvtanulás ügyben még egy dologban lehetne nagyot előrébb lépni, az unió segítségét is kérve. Ahogy már említettem, Horthyék meg tudták szervezni gyermekek cseretartózkodását más államokban. Javaslom ezt ma újólag bevezetni uniós támogatással! Ki kellene választani egyetlen évfolyamot (mondjuk minden általános iskolás ötödikest - ez pár tízezer főt jelent), hogy néhány hónapra, max. fél évre külföldön, családnál lakjon, ott tanuljon. Egyrészt egy idegen nyelvet jól elsajáítítani legkönnyebben a terepen lehet, másrészt a tíz éves fiatalok még fogékonyabbak az idegen nyelv befogadására, és nem mellesleg életre szóló barátságok, viszont-vendéglátások születhetnek a befogadó család gyermekeivel való érintkezésből, egymás nemzeti kultúrájának megismerésből. És azt az aspektust se feledjük el, hogy azért 10 évesen még a gyermek hazavágyik a szüleihez, tehát biztosan nem hagyja el végleg a hazáját, mint azok a huszonéves magyar fiatalok, akik munkavállalási céllal távoznak, ahogyan a poszt elején említett belfasti magyar fiatal. Egyébként ezt a fajta terepen nyelvtanulási gyerekcsere-programot nagyon sikeresen űzi országszerte és világszerte a Rotary klub, lehetne róluk példát venni, tőlük segítséget kérni.

Híre terjedt, hogy Gyurcsány Ferenc egyfelől keresi a szakdolgozatai nála kallódó példányait, másrészt létüket bizonyítandó, feltöltötte  facebook-os oldalára a leckekönyvei vonatkozó oldalainak másolatát, vagyis az igazolást arról, hogy a szakdolgozatait befogadták. Kapott aztán ott kommentek formájában hideget, meleget. A hozzászólások egyik fele védte, és próbálta a problémát eliminálni, a Schmitt-sztorihoz képest főleg. A másik fele meg persze egészséges fikázásba fogott.

Volt azonban egy józan, jóindulatú kétkedő, aki Gyurcsány második, közgazdász diplomájával kapcsolatban kerek perec kijelentette, hogy őt nem érdekli sem a szakdolgozat fizikai léte, sem az azt igazoló dokumentumok. Mindössze annyit kér Gyurcsány Ferenctől, hogy egy-két mondatban mesélje el a lényegét. Mert ugye, aki megírt egy diplomamunkát az csak emlékszik tán rá annyira, hogy bármikor néhány mondatban elmesélje, miről szól, miről is írta anno. Ahhoz nem kell hetekig turkálni a pincében a makulatúrában (amennyi idő alatt a rosszindulatúak szerint akár meg is lehet íratni utólag is jelen szakdolgozatot). Tudjuk jól, hogy Schmitt is azon bukott le, hogy azt sem tudta, miről szól a doktorija (állítólag azt nyilatkozta valahol, hogy filozófiatörténet, miközben  valójában sporttörténet).

Úgy tűnik ezzel a kíváncsi kommentelővel Gyurcsány Ferenc törököt fogott. Hogyan is történt ez? Gyurcsány közgazdász szakdolgozatának címe valami ilyesmi: "A vállalkozások és a tőzsde". Beadásának ideje az 1990-es tavaszi-nyári szakdolgozat-beadási időszak, vagyis minden bizonnyal 1990 április 30. és augusztus 31. között, mivel a védés október 3-án történt. Igen ám, csak ahogy Schmitt dolgozatával kapcsolatban valakinek szemet szúrt a sportdiplomata "filozófiatörténeti" visszaemlékezése, jelen kommentelőnknek meg az szúrt szemet, hogy ugyan milyen tőzsdéről írt Gyurcsány 1990 tavaszán, mikor a Budapesti Értéktőzsde 40-egynéhány évi kényszerszünet után 1990 június 21-én nyílt újra.

Persze ettől még Gyurcsány írhatott akár úgy általában a tőzsdékről, vagy az árutőzsdéről, vagy magáról a tőzsde-újranyitás előzményeiről. De hogy mi az igazság, azt már soha nem tudjuk meg, mivel Gyurcsány Ferenc elmulasztotta a válaszadást. Pedig a kérdező volt olyan jóindulatú, hogy nem esett neki Gyurcsánynak, hogy "ugyan mit lehetett a még nem működő tőzsdéről írni?", hanem illedelmesen érdeklődött, hogy pontosabban melyik tőzsdéről is szól az a szakdolgozat. Gyurcsányt bátorítólag (no és az őszinte szakmai érdeklődését kétségbe vonó fogadatlan prókátor kommentelők megnyugtatására) még azt is megírta, hogy történetesen ő maga is a tőzsdéről írta a szakdolgozatát, így pusztán kollegális az érdeklődés. De sajnos Gyurcsány nem reagált, és ezzel nagy hibát követett el, pontosabban szakdolgozata hitelességének bizonyítására nagy lehetőséget mulasztott el.

gyurcsany_2.jpg

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=379549112077557&set=a.379548998744235.95386.187301974635606&type=1&theater

2012 Április 10-én a reggeli ATV Start műsorában Rónai Egon műsorvezető Vadai Ágnest faggatta, látszólag arról, hogy sikerült-e az átkosban Orbán Viktort ügynöknek beszervezni. Legalábbis erre utalt a műsor alcíme: "Orbánt be akarták szervezni". Azért Vadai Ágnessel ment ez a műsor, mert mint köztudott, a neten forgó lejárató körlevelek hatására Vadai Ágnes nyílt kérdést intézett Orbánhoz, mi az igazság. Orbán Viktor saját honlapján nyilvánosan válaszolt a felkérésre. Feltöltötte egy rakás eredeti dokumentum másolatát, de a felületes nezetőnek abból nem sok derült ki, nehézkes a kisilabizálása a rossz minőségű fénymásolatoknak.

Ezért nagy érdeklődéssel figyeltem a műsort, gondoltam, na most végre kiderül az igazság, egy autentikus politikus szájából hallhatom, mit is jelent Orbán netes válasza. Hát csalódnom kellett, sőt, jól felbosszantottak. Ugyanis csak látszólag szólt a műsor Orbán ügynöki beszervezéséről, arról, hogy mit válaszolt Orbán Viktor az ügynökbeszervezéséről Vadainak. De valójában mind a ketten, vagyis Rónai és Vadai is tök mellébeszéltek, minden másról. Orbánról csak annyit mondott Vadai, hogy ma is komolyan vehetné azon régi szándékát, hogy ne kelljen lehallgatásoktól félnie senkinek. De arról, hogy valóban beszervezték-e Orbánt, vagy csak próbálták, egy büdös szót nem ejtett ki Vadai a száján. Nyilván jól felfogott érdekében állott, hogy ezt ne ismerje el  nyilvánosan, mármint azt, hogy Orbánt nem sikerült beszervezni anno. És Rónai "méltó" mikrofonállványként nem kérdezett rá, nem kérdezett vissza egyetlen egyszer sem, hogy pl. "...most akkor beszervezték Orbánt anno, avagy sem?" vagy "...tehát ezek szerint nem igazak a vádak Orbán beszervezéséről, ugye?". Azt hittem felrobbanok, annyira arcpirítóan bosszantó volt a szitu. És ezzel szerintem szakmaetikailag Rónai egy nívóra süllyedt a Schmitt-interjús Obersovszkyval.

Miért volt bosszantó a nagy nézőszámú ATV-n lezajló  stúdióbeszélgetés? Egyfelől azért, mert még ha nem is közszolgáltató az a tévé, de bizonyos közszolgálati elvárásoknak meg kell felelnie, nevezetesen lehetőleg minél objektívabb tájékoztatást nyújtania, mindenesetre és minden esetben az igazságot kimondani, nem elhallgatni, nem mellébeszélni. Másfelől bár Vadai Ágnesnak, mint ellenzéki politikusnak természetesen politikailag nem érdeke Orbán Viktort igazolni, csakhogy egy politikusnak mindenkori legfőbb feladata az kellene legyen, hogy ténykedésével a közjót szolgálja. Márpedig jelen esetben, ha Orbán ártatlan, a közjó azt kívánja meg, hogy ezt közérthetően elismerje egy egyébként politikailag az ellentábort gazdagító politikustársa is. Arról nem is beszélve, hogy túl azon, hogy a tudatlan, vagy kevéssé tájékozott nép információéhségét illik kielégítenie egy tájékozott közszereplőnek, Vadai Ágnes azzal, hogy egy adott ügy kapcsán elismerte volna politikai ellenfele érdemeit, olyan nemes gesztust is gyakorolt volna, amit a nagyérdemű közvélemény is nagyra értékelhet.

De a történetnek itt még nincs vége. Vadai Ágnes, nyilván jól végzett politikai munkája feletti örömében felpakolta a facebook-ra a beszélgetés videojának youtube-os linkjét, íme:

Ám egy velem azonos véleményen lévő facebook-os kommentelő kritikával illette nevezett videót, aminek következtében hogyan, hogyan nem, ma már nem látható Vadai Ágnes facebook-os oldalán sem a video, sem a hozzá fűzött kritikus komment. Úgy látszik a demokratikus politikus gyomrát megfeküdte az építő kritika. Ez rendjén is lenne, ha a királyi TV M1 egyik bulvár szakkomentárjából nem tudnánk, hogy a facebook-on törölt hírek ugyan eltűnnek, de annak linkjét könnyű visszavarázsolni. A dologhoz elég, ha a hozzászóló saját facebook-oldalán az "Értesítések" között kikeressük az ominózus hozzászólást.

Íme: http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=334914636564547&id=175631865860693

Ebben a témában sajátosan sarkos (nem is egészen dilettáns) véleményem van. Akinek elmondtam, mind meghökkent egy kicsit, és a többség csak annyit mondott: alighanem nagy részben igazam van.

Egy bank elsősorban a betétesei pénzét hitelezi, mert ha nem, akkor lufipénzekből hitelezne, és ha így lenne, akkor igaza lenne Síklakynak, Drábiknak és sok más kétkedőnek. De nem is ez a fontos jelen esetben, hanem, hogy a magyarországi úgynevezett "devizalapú" hitelek forrása valóban deviza volt-e. Nekem az a gyanúm, hogy nem az volt, csak kitalálták. És hogy miért? Egy normális országban, normális gazdaságban van néhány százalékos infláció, annál 1-2 százalékkal többet fizet a bank a betéteseinek, hogy megérje megtakarítani, és a betéti kamatnál 1-2 százalékkal többet kér a hitelért, hogy a banknak is megérje. Vagyis az infláció-betét-hitel számaránya normális esetben 3-5-7 %. Vagy ha az infláció 4 %, akkor 4-6-8 %. Az utóbbi években nálunk sem volt magasabb az infláció 4 %-nál állítólag, a betéti kamat ennek megfelelően 6-8 % volt, de a hitelkamat 15-20, extrém esetben (személyi kölcsön áruvásárlásra) akár 28-33 % is!

A banki kamatmarzsok normális esetben nem rugaszkodhatnának el a valóságtól, ugyanis, tök mindegy, hogy az infláció 0 %, vagy 2 %, vagy 5 %, vagy éppen 10, vagy 20 %, a banki kamatmarzs nem lehetne több 1-2-(3) %-nál. Ha ennél magasabb, az rablás, közgazdaságilag nem indokolható, sem a banküzem-költséggel, sem az elvárt haszonkulccsal. Nos, mivel a magyarországi kamatmarzs hosszú évek óta sokkal több volt, ez a bankoknak éveken át extraprofitot jelentett. Majd lassan már a lakosság kifulladt, képtelen volt magas kamatra hitelt vállalni, adták volna már a bankok olcsóbban is a hitelt, 20-30 % helyett akár 10, vagy 8, vagy 6 %-ért is, de még egy furfangot beletettek. Hogy megmagyarázzák az eddigi magas kamatot, kreáltak egy "devizaalap" ürügyet, hogy lám, ez miatt lehet hirtelen alacsonyabb a hitelkamat (tehát nem azért, ami az igazság, tudniillik, hogy azért mert eddig irreálisan magas volt). És persze arra is jó volt ez a kitaláció, hogy hátha még egy bőrt le lehet majd húzni a magyar hitelfelvevőkről ha megugrasztják a "alapdeviza" árfolyamát. És úgy is lett!

Devizaalapú-hitel ügyben semmi mást nem kéne tenni az államunknak, mint utasítani az Adóhatóság Kiemelt Ügyfelek Osztály revizorait, hogy világítsák át a "devizaalapú" hitelek devizafedezetével kapcsolatos tranzakciókat. Rövid úton bebizonyosodna, hogy az esetek nagy többségében, a futamidők nagy része alatt nem állt fenn semmiféle devizafedezet, az ezzel kapcsolatos pozíciókat, ha voltak egyáltalán, a bankok réges régen lezárták, így a mai adósok nem a bankok árfolyamveszteségét fizetik, hanem a bankok csalárd extraprofitját. Nagy valószínűséggel. De hogy ez így van-e vagy sem, ez csak akkor derülhetne ki, ha az ellenőrök bemerészkednének a bankok könyveléseibe. Mint tudjuk magyar törvény csak az IMF vizsgálatát tiltja, minden más pénzintézet ellenőrizhető, csak elhatározás kérdése. De úgy tűnik ezt nem meri a kormány meglépni, inkább látszatintézkedésként Brüsszelt szidja, árfolyamkorlátot, végtörlesztést, és egyéb hókuszpókuszokat kreál.

És ha már az állami beavatkozásról van szó, még egy megjegyzés. A magyar államnak nem azzal kéne "megvédenie" a nemzetet, hogy extra-adót vet ki a bankok extra-profitjára, hiszen attól, hogy mostantól nem a multi bankár zsebét gazdagítja az extraprofit, hanem  extra-adó formájában az államkincstárt, attól még az egyszeri állampolgár törlesztési kötelezettsége nem lesz alacsonyabb. Nem azzal tesz jót a nemzettel az állam ha zsebre teszi, amit a bankok kisajtoltak belőlünk, hanem ha intézkedéseivel rábírja a bankokat, hogy ne alkalmazzanak a valóságtól elrugaszkodott hitelkamatokat, és az addig magas hitelkamat miatti nagy törlesztő összegek a kamat csökkentésével maradjanak végre a magyar állampolgárok zsebében. Hogy mik ezek az állami eszközök? Például az alapkamat csökkentése, persze, hogy a magyar állam mennyire tud hatni az MNB által meghatározott alapkamatra, kötelező tartalékrátára és egyebekre, ez már más kérdés.

És ha már alternatív Köztársasági elnök, hát megírtam dióhéjban (a 4K! felhívására) a saját bejáratú kancellári évértékelőmet is. Igen fanyarra, vagy inkább keserédesre sikeredett, de szerintem jól átjön belőle a korjellemzés. És minden szava színtiszta valószerűség :) Vagy inkább: :(

Az én évértékelőm 2011:

Január:
Kirúgták a közvetlen főnökömet, mert MSZP-közeli. Én ugyan nem vagyok az, de nálam is rezgett a léc, végül is megúsztam prémium-megvonással és alapbércsökkentéssel. Hurrá!

Február:
Még nincs kafetéria (béren kívüli juttatás), a szakszervezet „küzd érte”, bezzeg megjött a fűtésszámla…

Március:
Felfedeztem a gabonakonyhát (tönköly, árpa, köles) mmmm! A sparheltban megsütöttem életem első házikenyerét, isteni az illata.

Április:
Megjött végre a kafetéria, és vége a fűtési idénynek is, így a túlélő tréning sikeres volt, megtanultam beosztani a kevesebbet.

Május:
Az erkélyből veteményes kertet varázsoltam, buzgón locsolom a zöldségpalántákat.

Június:
Váratlanul kaptam egy kis prémiumot, még ami tavalyról járt. Abból teljesült egy régi álmom: túra a csíksomlyói búcsúra.

Július:
Részt vettem a lányom diplomaosztóján, nagyon büszke vagyok rá.

Augusztus:
Idén újra nyaraltam, 3 napos sátorozás Bösztörpusztán. Majd kikísértem a lányomat a reptérre. Londonba tart, állítja, pár évre…

Szeptember:
Leszüreteltem az erkélyt, a termésből lett a vasárnapi ebéd, zöldbableves, és lecsó, a szomszédnak is jutott belőle.

Október:
Településem közgyűlésén kiderült, hogy sokmilliárdos adósság-állományunk immár meghaladja a város éves költségvetését.

November:
Kocsis Tibi nyerte az Iksz faktort, Vévé Juci legyőzte Vévé Lacit. Berényi Miki pedig Klaudiát.

December:
A lányom facebook-os képeiből értesültem, hogy az exnejem nála karácsonyozott. Jövőre engem is vár Londonba, de még előtte februárban hazalátogat. Az én pici lányom. Számolom a perceket…

A Milla Alternatív Köztársasági elnök-akciójába beneveztem. Számomra igen szerencsésen alakult a szavazás: míg a döntősökre több százan, rám pont 21-en szavaztak mindössze. :) És bár a végső megméretésre-performanszra meghívott zsűritag létemre már nem mentem el (közöltem velük, hogy nem vállalok közös szereplést trágárkodó-ökörködő celebekkel), azért a vázolt programom vállalható és megfontolandó. Nos, íme:

Totális civil kontroll a pártok felett, megbékélés a Kárpát-medencében

Köztársasági elnökként, két dologhoz ragaszkodnék. Egyik a részvételi demokrácia, melynek legfontosabb elemei:

Alkotmányozó nemzetgyűlés társadalmi konszenzussal alaptörvényben szabályozza a hatalom működését, utána feloszlik. Fő, hogy ne a törvényhozás szabályozza saját magát. Nemrég Izlandon született így új alkotmány, vegyünk példát róluk!

Szintén hatékony eszköze a pártokrácia kordában tartásának a Népszavazások intézménye, így azt nem szűkíteni, hanem svájci mintára bővíteni kell.

A Kétkamarás parlament felsőháza szintén civil kontrollt jelent a hatalmi elit mutyizása ellen. Példa erre a mai Írország, és saját történelmi hagyományaink.

Ahogy a munkahelyekről, úgy az önkormányzatokból is kitiltanám a pártokat. Csak köztiszteletű civilek ülhessenek a helyi képviselőtestületben, ahogy egykor a lőcsei és ma az abai magisztrátusban.

Mindehhez teljes nyilvánosságot, zárt ajtók nélkül! Tárgyilagos médiát, egyeztető fórumokat! Tájékozott, művelt tömegeket!

A másik, amihez ragaszkodnék, a Megbékélés határon innen és túl.

Minden alkotmánytisztelő állampolgár jó magyar hazafi lehet ideológiától és származástól függetlenül. Fontos cigány honfitársaink aktív integrálása cigány pedagógusok, cigány rendőrök és hasonlók által.

A Kárpát-medencében mindenkinek legyen természetes, ha a másik kettős identitású. Egyik az anyanyelv, a nemzeti kultúra gyakorlása, a másik a szülőföldhöz, az otthonhoz ragaszkodás. Soha senkinek ne kelljen a kettő közül választani.

Ezért finn-svéd mintára, bevezetném a középiskolákban egy világnyelv mellé másodikként egy szomszédos nyelv kötelező oktatását is. Igenis, tanuljunk meg szlovákul, románul, szerbhorvátul! Ők pedig magyarul!

Kommunikáljunk egymással minél többet! A hagyományos mellett éljünk a turizmus más formáival! Csapatsport nemzeti bajnokságból legyen regionális. A testvérvárosi kapcsolatokat pezsdítsük fel többhónapos munkahelyi szakembercserékkel. A szülők engedjék ki pár hónapra gyermekeiket nyelvgyakorlás és barátkozás céljából egymáshoz. És sorolhatnám, de betelt a két perc.

Szóval civil kontroll és kárpát medencei megbékélés. E két dolog intézményesítésének elősegítése lenne az elnöki misszióm.

A részvételi demokráciának, a népszuverenitásnak három lehetséges (alkotmányban is rögzíthető) formája van: Népszavazás; Alkotmányozó nemzetgyűlés; Felsőház. Ezek közül a népszavazás bár sokáig meghatározó része volt az alkotmánynak (alaptörvénynek), ritkán lehetett sikeres. A 2011-es új alkotmánnyal szinte kiiktatták, annyira megszigorították. Kár érte! Egy 1989-es törvény szerint az alkotmány elfogadásáról népszavazással kellett dönteni. Az ezt felváltó 1998-as törvényből ezt „kifelejtették” (még a Horn-kormány idején, a választás előtt, márciusban született, MSZP-SZDSZ-FIDESZ megszavazta, csak az MDF és néhány Kisgazda ellenezte). Ez adott alapot 2011-ben arra, hogy ne legyen népszavazás az új alkotmányról. Mondhatjuk, honatyáink előrelátóak voltak. Elmondható, hogy a hatalom mindig is igyekezett kifogni a szelet a népszavazások vitorlájából. Azok feltételeit mindenkori hatalmi érdekeihez igazítani, vagy ha az épp nem volt lehetséges, ellehetetleníteni, oka fogyottá tenni.

A rendszerváltás első népszavazása az emlékezetes „négy igenes népszavazás” volt, még 1989 őszén. És a négy követelésből még a szavazás előtt kettő teljesült, vagyis kivonták a pártszervezeteket a munka-helyekről és lefegyverezték a munkásőrséget. Mégsem volt hiábavaló a népszavazás, mert az intézkedéseket a népfenség elsöprő többséggel megerősítette, szentesítette. Sajnos, bár a többinél is győztek az IGEN-ek, a másik két kérdés azóta is vitatott. Mert vajon rendesen elszámolt-e az MSZP a vagyonával? És azóta is, hogyan választunk köztársasági elnököt? De ez utóbbiról bővebben később többet. 

A hatalom következő gumiszabályozása a NATO-csatlakozáshoz fűződik. Félő volt, hogy érdektelenség miatt érvénytelen lesz a népszavazás, vagyis nem fog a jogosult állampolgárok 50 %-a  elmenni a szavazásra, ezért kitalálták azt az új szabályt, mely szerint az érvényességhez nem kell többségi részvétel, csak 25 %-nál több azonosan szavazó. Ez egyébként logikusan védhető, méltányos eljárás, hiszen ha a jogosultak negyedénél többen szavaznak azonosan, akkor is ők nyernének, ha a a részvétel épp elérné az 50 %-ot. Szóval ezt a módosítást a NATO-népszavazás előtt egy hónappal, 1997 nyarán vezették be. Ha nincs ez a módosítás, ma nem lennénk NATO-tagok, ugyanis a referendumon mindössze 49 %-os volt a részvétel, vagyis a régi szabály szerint épp érvénytelen lett volna.

Különösen érdekes és felháborító, ahogyan a honatyák önös érdekből kijátszottak egy 2009-es nép által kezdeményezett javaslatot. A szükséges mennyiség háromszorosát, 600 ezer aláírást gyűjtöttek össze Seres Mária vezérletével civil mozgalmárok, hogy az országgyűlési képviselők csak a ténylegesen bemutatott bizonylatok ellenében vehessenek fel költségtérítést. És az országgyűlés tagjai pártállásuktól függetlenül, egyöntetűen megszavazták azt az új, 600 ezer állampolgár alkotmányos jogát semmibe vevő, porba tipró gumitörvényt, mely a „költségtérítés”-t nemes (cinikus) egyszerűséggel átkeresztelte „választókerületi pótlék”-ra.

De ejtsünk néhány szót a helyi népszavazásokról is! Említésre méltó, három, alapjában eredménytelen, de részlegesen „eredményes”, tanulságos kezdeményezés. 2006-ban Dunaújvárosban írtak ki népszavazást két témában (legyen a  városban ingyenes a parkolás, és fújják le a város belterületére tervezett gázerőmű építését). A népszavazás érvénytelen lett, mert bár a megjelentek nagy többsége az IGEN-ekre szavazott, de a részvétel nem érte el az 50 %-ot. De! Hatására az első egy óra parkolás ingyenes lett, és a gázerőmű csak fele kapacitással, légszennyezéssel épült meg.

Hogy ne épüljön katonai radar a Pécs melletti Tubes hegyre, ezért 2007 tavaszán a pécsiek 31 %-a állt ki, 33 %-os részvétel mellett. Mivel itt is bőven megvolt a 25 % azonosan szavazó, alkotmányossági beadvánnyal éltek, hogy a helyi népszavazások szigorú feltételeit igazítsák az országosan megengedőbb normákhoz. De az Alkotmánybíróság ezt elutasította, mondván életszerű, hogy a helyi szabályozás sokkal szigorúbb legyen az országosnál. Mégsem volt hiábavaló a pécsi referendum sem, hiszen azóta sem épült meg az a radar a Tubesre.

A dunaújvárosinál, pécsinél sokkal szigorúbb feltételeken bukott el egy 2007-es szolnoki kezdeményezés. Itt ugyanis szemben a másik kettővel nem 10, hanem a duplája, vagyis a jogosultak 20 %-a aláírásával lehet népszavazást kezdeményezni, és Szolnokon csak(?) 16 %-nyi aláírás gyűlt össze. El is kótyavetyélték, könyörtelenül le is bontották a 9800 aláíró által féltett Dami uszodánkat. Problematikus volt a szolnoki kezdeményezés  ellehetetlenítése: többszöri, az aláírásgyűjtőket a novemberi fagyba űző, időhúzó jegyzői vétó, az aláírásgyűjtés összemosása más országos gyűjtésekkel, a közszolgálati média-ellenpropaganda. Így az akció egyetlen haszna a tapasztalatgyűjtés volt, hogy legközelebb sikerülni fog.

Azóta a helyzet minden tekintetben romlott. Mert immár az országos népszavazás is, újfent csak akkor érvényes, ha 50 %-nál többen megjelennek, vagyis nem a helyit könnyítették, hanem az országost visszaszigorították. És ahelyett, hogy a szavazás eredményének végrehajtására nem kötelező, csak a vitát kikényszerítő „népi kezdeményezés” intézményét ésszerűsítették volna akképpen, hogy ne kelljen hozzá külön nyomtatványokkal bajlódni, hanem csak, ha a népszavazásra összegyűlik a szükséges aláírás fele, automatikusan teljesüljön a népi kezdeményezés feltétele, mind e helyett azt szimplán eltörölték, kihagyták az alkotmányból.

Visszatérve az 1989-es negyedik IGEN-re, azt a tévhitet hintették el politikusaink, hogy abban a nép lemondott a közvetlen köztársasági elnökválasztásról. Holott ez nem igaz! A nép ennél sokkal bölcsebb! Csak arról szólt az IGEN, hogy csak a parlamenti választások után legyen elnökválasztás. Mégpedig azért, hogy az akkor népszerű Pozsgay Imre esetleges megválasztása ne hozza helyzetbe az MSZP-t. Más kérdés, hogy a választások után az MDF-SZDSZ paktum miatt a parlament választ köztársasági elnököt azóta is. De ezt nem a nép akarta így.

Az alábbi gondolatokat épp két éve, 2010 március végén vetettem papírra, és bár Seres Mária és mozgalma (ahogyan jósoltam anno) elsúlytalanodott, azért amit róluk írtam, tanulságos lehet minden civil mozgalomnak. (Egyébként végül is a CM egy paraszthajszállal lecsúszott az 1 %-ról is.) Nos, íme:

A Civil Mozgalom (CM) pártlista állításával elveszíti ártatlanságát, mondhatjuk, hogy csak a pártlistás 1 % feletti pártmilliókra hajt, és ha el is ér majd egy-két százalékot áprilisban, az nagy bukás lesz számára, egy jelöltje sem fog bejutni a parlamentbe, de a "pártelit" jól meg fog élni abból az 1 % fölötti eredményért járó évi pártízmilliós állami párttámogatásból (ami ellen egyébként maga a CM-párt éppen aláírásokat gyűjt).

Egyetlen megoldás ezért az lenne (lett volna), ha a CM lemond párt-minőségéről, és a pártlista-állításról, de ettől függetlenül mindenütt, állít egyéni képviselőjelöltet, azzal a szándékkal, hogy egyetlen cél a jelöltek bemutatása a közvéleménynek az őszi önkormányzati választásokra. Ha így tesz, ha nincs tétje az áprilisi választásnak, akkor nincs áprilisban bukás, elérik céljukat, a jelöltek megismertetését, és akkor lenne esély az egyben maradásra, a komoly sikerre az őszi önkormányzati választásokon. Ha nem így tesz, az HIBA, akkor joggal állítható, hogy a CM nem egy civil mozgalom, csak egy pénzéhes pártelit által mozgatott hitgyülekezet.

Ha nem lenne pártlista, sokkal több alkalmas jelölt vállalná, és több lenne a szimpatizáns-segítő is (még mi, szolnoki városvédők is pl.). Másrészt nagy erkölcsi muníciót adna egy ilyen gáláns lépés, hogy a CM lemond a pártlistáról, és ezzel egyrészt deklarálná, hogy lehet civil módra is politizálni, másképp, mint eddig. Másrészt, ha nagydobra veri, hogy lemond a pártlistáról, és az ezzel járó 1-2 % utáni sokmilliós állami támogatásról is, akkor ez egyértelmű üzenet, hogy a CM valóban nem áll be a sorba, másképp akarja, és rögtön hitelessé válik az állami támogatás elleni aláírásgyűjtése is.

A pártlistáról lemondás az egyetlen helyes lépés. Már amennyiben a CM valóban CIVIL. Mert mi a civil? Az, ami NEM párt! Hanem valami más. Igen, össze kell fogni a civil szervezeteknek, de nem a parlamenti, hanem az őszi önkormányzati választásokon, mert a városháza sokkal inkább a civil politizálás terepe, mint az országháza. Nem lehet a nyolc általános után, kihagyva a gimnáziumot, azonnal az egyetemre készülni! A civil politizálás középiskolája a helyi önkormányzat! Előbb a városházákat kell bevenni, aztán az országházat. És ha már valamely civil mégis az országházba készül, akkor az legyen a második kamara, vagyis ne a törvényhozás, hanem annak jóváhagyása, normakontrollja.

A valóban civil erőknek ki kell alakítani a parlamenten kívüli alkotmányos közéleti politizálás civil módozatait, nem országos, hanem települési szinten, az önkormányzatokban. És ezek a civil közéleti tevékenységek háromfélék lehetnek:
- együttműködés, előzetes problémafeltárás, megoldások keresése
- nyilvánosság, vagyis információhoz jutás a korrupció, a mutyi megelőzésére
- civil kontroll, vagyis utólagos számon kérhetőség, felelősségre vonás.

Szóval bár igaz, ahhoz, hogy helyi szinten jobban menjenek a dolgok, sok mindent országosan kéne kiharcolni, de nem mint civil párt. Hanem mint helyi civilek laza, de hatékony lobbiszövetsége.

Az alábbi posztot jó egy éve, még az áprilisi fidesz-alkotmány megszavazása előtt írtam, és településemen szórólapon terjesztettem, a TAHSZ (Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség) és a Magyarok Szövetsége állásfoglalásaival együtt. Jelen anyagból azokat, mivel nem saját gondolataim, kihagyom. Szóval:

Az alkotmány tágabb értelemben valamely állam közjogi szabályainak rendszere, szűkebb értelemben az ezt rögzítő jogszabály, vagy azok együttese. Szabályozásának tárgya az állam szervezete és működése, a hatalmi ágak szétválasztása (törvényhozó - végrehajtó - bírói), valamint az állam és polgárainak viszonya. Egy demokratikus alkotmányt mindig széles körű társadalmi konszenzus, vagy történelmi időtávlatú hagyomány, szokásjog legitimál. Mindig, kivéve a mai, 2011-es „fülke”-Magyarországot...

Az "új alkotmány" mérsékelné az állam szociális szerepvállalását (az alapértékekhez való jogok helyett csak az arra való törekvések szerepelnek a szövegtervezetben). Megszűnne az egyenlő szavazati jog elve, szűkülne a nép-szavazások eredményessége, erősen megnyirbálódna az önkormányzatok autonómiája. És miközben az alap-törvény legfontosabb feladata lenne a kormányzó túl-hatalom kontrollálása, fékezése, a tervezet éppen ezzel szembe menve, bebetonozná a hatalmat. A kormányzó-párt a választójogot a 16 évesekre, és a határon túliakra akarja kiterjeszteni, szavazóbázisa növekedésében bízva, közben szűkítené az Alkotmánybíróság jogosítványait, ráadásul megszüntetné annak lehetőségét, hogy magán-személyek, jogvédő szervezetek fordulhassanak az AB-hoz.  

Sajnos a nyilvánosság hiánya miatt esély nincs, hogy a nép józan érvek ismeretében mérlegelve, öntudatosan döntsön. Valószínű, még így is elbukna a tervezet egy népszavazáson, de nem elég csak a népszavazást követelni! Ki kell harcolni a lényeges kérdések nagy nyilvánosság előtti megvitatását! Hogy az emberek meg-ismerjék és megérthessék, hogy a gyerek-szavazatnál, életfogytiglannál és egyéb gumicsontnál miért fontosabb alkotmányos kérdés a NÉPSZAVAZÁS, az ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉS, és a KÉTKAMARÁS PARLAMENT.

A népszavazás „bölcs honatyáink” szerint felesleges pénzkidobás. Ja kérem, a demokrácia nem olcsó! De maga a politikai elit nem kerül-e milliárdokba? Gondoljunk az állás-halmozó polgármesterekre, busás költségtérítésekre, bizottsági díjazásokra! Svájcban tán ingyenes a sok nép-szavazás? Ha a mindenkori költségvetés egy fix összeget elkülönítene népszavazásokra, elejét lehetne venni az effajta ürügy-demagógiának. Az országos népszavazás feltétele 3 hónap alatt 200 ezer aláírás (szavazók 2,5 %-a), érvényes, ha 25 % azonosan szavaz. Helyihez egy hónap alatt 20 %-nyi aláíró, 50 % feletti részvevő és azok 50 % feletti szavazata kell, ez az országosnál tízszer szigorúbb. A helyi népszavazás kritériumait egységesíteni kell az országossal! Nagymértékben növekedne ezáltal a részvételi demokrácia.  Ehelyett az „új alkotmány” az országos népszavazást is szigorítaná (az érvényességhez 25 % feletti azonosan szavazó helyett 50 % feletti részvételt írna elő.)

Az alkotmányozó nemzetgyűlés egyetlen dolga széles társadalmi egyeztetéssel megalkotni a hatalom működését szabályozó alaptörvényt, ezután feloszlik. A lényeg: ne maguk a törvényhozók-hatalomgyakorlók hozzák meg saját korlátozásaikat (azok lehetséges kiskapuit, kiváltságokat).

A kétkamarás parlament demokratizálná a törvényhozást, eredményesebb civil kontrollt, állampolgári beleszólást biztosítana a hatalmi elit belterjes mutyizásának meg-akadályozására. A második kamarák legfőbb szerepe a fék és a kontroll. A pártpolitikai jellegű népképviseleti alsó-ház hozza a törvényeket, a szakmai szempontok szerint delegált felsőház pedig azokat vagy szentesíti, vagy meg-vétózza, újrafeldolgozásra visszaküldi. Így csökkenti az első kamara domináns pártpolitikai jellegét. Történetileg ötféle típusa alakult ki a második kamaráknak:

- arisztokratikus felsőház (régen Mo. is, ma már csak Anglia)

- korporatív: foglalkozási ágak (ma leginkább Írország)

- föderatív államokban szenátus, stb. (ma USA, Németo.)

- területi jellegű (regionális) második kamarák (Spanyol-

  ország, Olaszország, Franciaország)

- népképviseleti jellegű, az alsóházzal együtt választják, de

  kétlépcsős a törvényhozás (Norvégia, Románia, Cseho.)

1926-tól a magyar parlament felsőházában szerepeltek arisztokratikus, korporatív, és regionális legitimitású képviselők is. A rendszerváltáskori „páholy”-kerekasztal az egykamarás parlamentarizmust választotta, önkényesen.

Szóval, Magyarországnak van Alkotmánya, mely évszázadokon át, az 1944-es a német megszállásig jól működött. Ezt újra érvénybe lehetne léptetni. Tehát nem „újalkotmányozni” kell, hanem a magyar nemzetet védelmező történelmi magyar Alkotmányt helyreállítani egy külön erre a célra demokratikusan megválasztott Alkotmányozó Nemzetgyűlés által, a szükséges 21-dik századi frissítésekkel! És a végén egy Népszavazással szentesíteni a helyreállított történelmi alkotmányunkat!

Még 2006-ban született ez az írásom, de ma is tartom minden szavát, talán azzal a pici kis kiegészítéssel, 2012-es aktualizálással, hogy ne csak a kispártokra, hanem a Tétényi Évákra is. Nos:

A két domináns nagypárt a (2006-os) tavaszi kampányban megpróbált minket kétpártiságra dresszírozni, "weimarizálódás"-sal riogatni. Jobb- és baloldal, "vigh és tory", "vörös és fekete"! Pedig egy kétpólusú parlament sokkal nagyobb veszélyt jelentene, a mutyi és a közöny képében, és 89'-ben pluralizmust akartunk, nem dualizmust.

Pezsgő közéletet szeretnék, érdemi vitákat, mérleg nyelvét, kétharmados törvényeket! Szólásszabadságot! Virágozzék minden virág! Amelyik párt betartja az alkotmányt, szólásjogot érdemel a parlamentben is, a médiában is. Jó hazafi, tisztességes polgára lehet bárki államunknak, ha kommunista, ha nacionalista, ha liberális, ha keresztény-, ha szociál-demokrata, ha akármi más. Minden párt stratégia és taktika, ideológia és gyakorlat, eszme és program alapján azonosítható be. Minden eszmének van gazdapártja, s mivel minden eszmének van elég követője hazánkban, pártjaiknak ott a helyük a magyar parlamentben. Szavazz a kispártokra!

Egy párt kötődhet klasszikusan valamelyik alap-ideológiához (konzerv, szocdem, libsi, komcsi, náci, stb). Aztán lehet választási párt, ha valamely népréteg, kisebbség érdekeit képviseli (paraszt, kisgazda, vállalkozó, magyar koalíció, romániai magyar, vagy akár cigánypárt). A harmadik fajta az úgynevezett gyűjtőpárt, mely egyszerre képviselne mindenkit, leginkább persze felkent vezetőik hatalmi érdekeit. Mint az MSZP és a FIDESZ, kiket nehéz ideológia vagy életvitel szerint identifikálni. Annál inkább nem éppen szeplőtelen fogantatásuk alapján.

Az utolsó "egypártkongresszuson" anno nem a kommunista MSZMP feloszlatását mondták ki, hanem (a pártvagyon megtartása végett) létrehozták a (fából vaskarika) jogutód MSZP-t. És hiába bizonygatják, azóta sem számoltak el azzal a fránya pártvagyonnal. De az is az MSZP-sek sara, hogy nem hagyták lélegzethez jutni a történelmi szociáldemokratákat, tétlenül nézték elsorvadásukat. Az pedig, hogy máig nagyon nehezen találják meg a valódi szociáldemokrata erényeket (luxusbaloldal), már csak hab a tortán. Szavazz a kispártokra!

De a fideszes fiúk újmagyar kivagyisága sem hiteles. A damaszkuszi pálfordulás kismiska volt ahhoz képest, ahogy a kilencvenes évek derekán  a vezér hívószavára többtízezer radikális-liberális ifjú-demokrata zombi módra átgyalogolt a kiüresedő jobboldalra. No és falánkul bekebeleztek egy sor történelmi pártot. S hogy a fidesz-program sem egyéb populista népnemzeti-marxista hablatynál, csak a hab a másik tortán. Hogy is van ez? A szocdem regnálók ránk eresztik a szabad piacot, az ellenzéki "konzervatívok" meg populistán proletároznak? Mi ez, ha nem politikai skizofrénia? Ezt akartuk tán a rendszerváltás hajnalán?

Egyszóval semmi okunk ezekre a hataloméhes, program nélküli gyűjtőpártokra szavazni. Még az sem, hogy elveszhet a voksunk hiszen nem sok veszett el most (2006) tavasszal sem, s ha eltörölnék a protekcionista 5 %-os küszöböt, meg a kopogtató cédulák nagyüzemi gyűjtését, még kevesebb veszne el. Szóval, szavazz a kispártokra, csak azért is, forever!